Hivatalos: véget ért az Eufória, újabb főszereplő halt meg a sorozatzáró részben

Ahogy az várható volt, a harmadik évaddal lezárták a szériát.

Hét év, három évad, és 26 epizód után hivatalosan is véget ért az Eufória. Eddig a készítők és az HBO fejesei is óvatosan fogalmaztak azzal kapcsolatban, hogy várható-e negyedik évad, azonban most, a harmadik felvonás utolsó epizódjának megjelenése napján Sam Levinson megerősítette, hogy végleg pontot tettek a történet végére. Persze ez valószínűleg nem okoz nagy meglepetést a rajongók számára.

A széria főszereplője, Zendaya április elején árulta el, hogy ő akkor úgy tudta, a harmadik évad az utolsó, de már ezelőtt is számítani lehetett erre. A második és a harmadik évad között nem kevesebb mint négy év telt el, ez idő alatt pedig a sorozat sztárjai, mint Jacob Elordi, Sydney Sweeney, vagy éppen Hunter Schafer, napjaink legfelkapottabb filmsztárjaivá nőtték ki magukat.

Reklám 1

Már a befejező évad munkálatait is többször eltolták a színészek sűrű időbeosztása és más okok miatt, egy ponton pedig még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elkészül-e.

Újabb főszereplő halálával ért véget a sorozat

Vigyázat, a cikk innentől spoilereket tartalmaz!

Az utolsó előtti részben már el kellett búcsúznunk egy főszereplőtől, ugyanis Nate (Jacob Elordi) borzalmas kínhalált halt, a sorozatzáró epizódban pedig egy másik főszereplő is eltávozott. Ő nem más, mint Rue (Zendaya). Hogy mi történt vele?

Sikerült elszöknie Laurie (Martha Kelly) pincéjéből, miután Faye (Chloe Cherry) elárulta őt. Sajnos azonban csöbörből vödörbe kerül. G (Marshawn Lynch) Alamóhoz (Adewale Akinnuoye-Agbaje) viszi őt, aki titokban tudja, hogy Rue a rendőrséggel dolgozik, így fentanillal borított tablettát ad neki. Az utolsó perceiben, Ali (Colman Domingo) kanapéján azt képzeli, hogy Fez (Angus Cloud) megszökött a börtönből, és találkozik az édesanyjával, Leslie-vel (Nika King) is.

Véget ért az Eufória, Rue meghalt a sorozatzáró részben.

Hogy a többiek milyen sorsra jutottak? Ali megbosszulja Rue-t, és megöli Alamót, így Maddynek (Alexa Demie) nem kell tovább törlesztenie, hogy a drogbáró megpróbálta megmenteni Nate-et. Cassie (Sydney Sweeney) furcsa módon elég hamar megbékél a férje halálával, és igazi OnlyFans birodalmat épít magának. Jules-t (Hunter Schafer) csupán egy perc erejéig láthatjuk a sorozatzáróban, amint egy portrét fest Rue-ról.

Az utolsó képkockákon a harmadik évad vallásos szála köszön vissza, amikor is Rue, már csak narrációként, ezzel a mondattal zárja le a történetet:

Isten áldjon mindannyiunkat.