A texasi születésű GRANT KNOCHE neve valószínűleg azoknak, akik követik az Eurovíziós Dalfesztivált és annak mellékműsorait, mint az amerikai verziója, az American Song Contestet, ugyanis a fiatal, mindössze 23 éves énekes ott szerzett nagyobb követőtábort magának. A versenyben a MR.INDEPENDENT című dalával vett részt, mellyel egyenesen a negyedik helyen landolt, azóta pedig két albumot is kiadott a saját gondozásában, ugyanis nem csak énekel, hanem ő írja saját dalszövegeit is, illetve a produceri székben is ő foglal helyet.
Arról, hogy milyen nehéz kitörnie egy-egy „indie” vagy independent, kiadótól teljesen független előadónak, pedig már temérdek történetet hallottunk. GRANT viszont a tökéletes példája annak, hogy nem kellenek több évtizedes szerződések és zenei profik ahhoz, hogy szépen a saját lépteiben felépítse azt a karriert, amire vágyik.
Az énekessel élete első európai koncertjére érkezett néhány hete Londonba, ahova a GOOD LUCK GETTING OVER ME turnéjával látogatott el, mi pedig ott voltunk és beszélgettünk is Knoche-val, aki úgy fogadott minket, mintha ezer éve ismernénk egymást. A fellépése előtt nem sokkal arról faggattuk, hogy egyébként részt venne-e az Eurovíziós Dalfesztiválon, de nem maradhatott el az sem, hogy a Kidz Bop-ról beszélgessünk, na meg persze legutóbbi lemeze sem maradt ki, mint ahogy a szokásos „szeretlek” szó tanítása sem – exkluzív GRANT KNOCHE interjú Londonból.
Menjünk vissza egészen a kezdetekhez. A Kidz Bop csapat tagja voltál, ami egy elég ikonikus márka. Mi a kedvenc emléked ebből a korszakból?
Azt hiszem, az, hogy végignézhettük, hogyan fejlődött az egész az évek során. Az utolsó évünk már egy hatalmas turnébusszal meg minden ilyesmivel zárult, ami elképesztő volt. Az első év viszont inkább vicces volt. Megvannak azok a kicsit para, fehér furgonok, amik az út szélén szoktak állni? Na, pont egy ilyen fehér furgonunk volt. Emlékszem, ahogy összepréselődve ültünk benne mindannyian, és mondtuk, hogy: „Na, gyerünk, csináljuk!” Nagyon klassz visszanézni a gyökerekre, és látni, honnan indult és mivé nőtte ki magát az egész. A rajongók pedig végig annyira kedvesek, aranyosak és fantasztikusak voltak, úgyhogy rengeteg jó pillanatunk volt.
Versenyeztél az American Song Contestben is, és szerintem sokan ismertek meg téged ennek köszönhetően, például én is. Részt vennél valaha is újra egy hasonló versenyben?
Őszintén szólva, szerintem tök menő lenne. Sokan mondták már, hogy milyen jó lennék az Eurovízión, meg ilyenek, és én is azt gondolom, hogy király lenne. Simán benne lennék.
Tavaly jelent meg a legújabb albumod, a GOOD LUCK GETTING OVER ME. Először is, gratulálok hozzá. Mi a legfontosabb dolog, amit előadóként a lemez készítése során tanultál?
Az, hogy bízzak az ösztöneimben, hallgassak a megérzéseimre, és ne féljek attól, ahova elvezetnek. Nagyon sokszor van az, főleg, amikor albumot készítesz, és eldöntöd, hogy „oké, most akkor csinálni fogok egy albumot”. Ilyenkor könnyű korlátok közé szorítani magad, hogy „ennek ilyennek kell lennie”, „olyan stílusú dalok kellenek”. De ennél a lemeznél inkább az volt, hogy csak elkezdtem írni, és megláttam, mi sül ki belőle. Aztán utólag formáltam meg az egészet, hogy oké, ezt itt talán át lehet alakítani, és így össze fog állni az egész. Szóval inkább az volt a lényeg, hogy változatos legyen az album.
A rajongóidat is bevontad az album megjelenési kampányába. Mi volt a leghasznosabb visszajelzés, amit kaptál tőlük?
Szerintem a leghasznosabb visszajelzés az volt, hogy kiválasztották, melyik dalok kerüljenek rá. Vicces volt, mert sokszor a dalok igazából csak olyan 75–80%-ban voltak készen, és próbáltam kitapasztalni, melyik irányba húznak majd, melyik szám felé. Aztán az utolsó pillanatban fejeztem be a dalt és adtam ki. Volt pár alkalom, amikor elindítottam a szavazást két számról, és teljesen biztos voltam benne, hogy a B dalt fogják választani, aztán teljesen váratlanul az A-t szavazták meg. Ilyenkor gyorsan össze kellett kapnom magam, hogy befejezzem és készen legyek vele. De összességében nagyon jó élmény volt.
Összesen hány dalt csináltál az albumra?
Abban az időszakban nagyjából 50 dalt írtam, és kicsit olyan volt, mintha egyszerre két albumon dolgoznék. Az egyik picit más irányba ment, mint a GOOD LUCK GETTING OVER ME. Szóval inkább csak hagytam, hogy jöjjön, ami jön, aztán utólag kiválogattam, melyik dalok működnek igazán együtt. De ja, volt egy pár.
Ha már az album címe GOOD LUCK GETTING OVER ME, szerinted mi a legjobb módja annak, hogy túllépjünk valakin?
Te jó ég. Ez amúgy vicces, mert az album tulajdonképpen arról szól, hogy úgy lépsz túl valakin, hogy elmész bulizni, meg lefoglalod magad minden mással. De szerintem a legegészségesebb módja inkább az, ha egyszerűen elvágod ezt az egészet, és adsz magadnak teret, külön időt, távolságot. Most ezt mondom, de nem igazán tartottam be teljesen… Szóval most kicsit magamnak is adom ezt a tanácsot. Én inkább csak eljártam bulizni.
Szerintem elég lenyűgöző, hogy nemcsak te írod a saját dalaid, de a producerük is te vagy. Az alkotási folyamat melyik részét élvezed a legjobban?
Hát… Szerintem egyszerűen csak szeretek alkotni. Amikor egy beatet a nulláról rakok össze, vagy van egy ötlet a fejemben, és aztán pár óra elteltével már ott van előttem és a fülemben, az nagyon király érzés. Az egyik kedvenc részem az, amikor elkészül egy dal demója. Elkezdek dolgozni rajta mondjuk délelőtt 11-kor, és aztán simán csinálom hajnal kettő-háromig. Csak formálgatom, közben meg táncolok a szobámban, és teljesen rá vagyok pörögve. Ilyenkor mindig tudom, hogy ez egy jó dal, mert vagy százszor végighallgatom, és közben táncolok rá. Egyszerűen imádom ezt az egészet, ez az egyik legjobb része.
Korábban dolgoztál már pár csodás előadóval, mint például Christina Aguilera, ADÉLA, a TWICE. Ha választhatnál bárkit, kivel dolgoznál együtt, akár producerként, akár egy közös dal erejéig?
Imádom Lorde-ot, szerintem ő nagyon menő. Ő egyszerűen csodás lenne. Szeretem Holly Humberstone-t, ő is elképesztő. Tove Lo is nagyon király. Jézusom, annyi van… A Twenty One Pilots is hatalmas inspiráció számomra. Nagyon sok van. Tényleg, rengeteg olyan előadó van, akitől teljesen be lennék zsongva, ha együtt dolgozhatnánk.
A karrieredet tekintve jelenleg mi a legnagyobb álmod?
Egyértelműen az, hogy Grammy-díjra jelöljenek. Az nagyon király lenne. Az a jó, hogy az álmaim folyamatosan változnak, mert mindig sikerül megvalósítanom őket, ami nagyon jó jel. Például az egyik álmom az volt, hogy legyen egy londoni koncertem, és tök jó, hogy ez ma meg is valósult. De még rengeteg minden van. Például nagyon menő lenne egy európai turné. Szóval remélem, hogy jövőre, vagy még idén, az is összejön.
Imádnánk, ha eljönnél Európába. És számíthatunk mostanában új zenére tőled?
Persze, természetesen. Sok dalt írtam mostanában, és megint csak azt érzem, hogy egyszerűen hagyom, hogy kijöjjön, ami bennem van. Nincs konkrét tervem, hogy „na, most egy dance albumot csinálok” vagy bármi ilyesmi. Inkább csak hagyom, hogy magától alakuljon a dolog. Egyelőre nagyon tetszik minden, ami eddig született.
Benne vagy egy kis játékban így a végére?
Persze.
Ez egy „ez vagy az” játék lesz, a turnézáshoz és koncertekhez kapcsolódó kérdésekkel.
Jöhet.
Inkább azt választanád, hogy életed végéig minden országban felléphetsz, de csak ugyanazzal az egy dallal, vagy hogy egy teljes koncertet adsz elő, de mindig ugyanabban a városban?
Jaj. Hogy is volt? Ugyanazt a dalt, és minden országban? Egyértelműen azt. Szerintem azt. Jó benne bejárni a világ összes országát.
Ez végül is az utazásról szól, nem?
Így van, pontosan. És még ha ugyanaz is a dal, remélhetőleg olyanról van szó, ami jól teljesített, mindenki szereti, és jó élmény előadni.
A hotelszobád rendetlen vagy rendezett?
Van olyan, hogy a kettő között? Szerintem a kettő között lenne.
Van olyan? Nem is tudom.
Rendetlen vagy rendezett… Szerintem valószínűleg inkább a rendetlen felé hajlok.
Ha egy új városban vagy, inkább a híres nevezetességeket nézed meg, vagy a rejtett kincseket keresed?
Először inkább a nagy nevezetességeket nézem meg, aztán utána jöhetnek a rejtett kincsek. Pont a jövő héten megyek Rómába, ami nagyon izgi. Fiatalabb koromban már jártam ott, de akkor csak pár napra. Most viszont egy teljes hetünk lesz. Már láttam a nagyobb nevezetességek egy részét, szóval most inkább a rejtett kincseket várom. Azokat a kicsit eldugottabb dolgokat, amiket fel lehet fedezni.
A fellépések előtt inkább egyedül vagy a backstage-ben, vagy a csapattal lógsz?
Szerintem inkább egyedül szeretek lenni. Jó egy kicsit megnyugodni és összeszedni magam, és ráhangolódni a dologra, mielőtt színpadra lépek.
És a koncert után azonnal alvás, vagy pörögsz még tovább?
Hát ez attól függ. Holnap stúdiózom, szóval lehet, hogy most inkább alvás lesz. Meg most az időeltolódás és a jetlag is eléggé megvisel. Néha napközben tör rám, hogy mindjárt elalszom. Szóval ma valószínűleg alvás, de holnap már indulhat a móka.
