Chappell Roan reagált a vádakra, miszerint ráküldte a testőrét egy 11 éves kislányra

Az énekesnő úgy fogalmazott, mélységesen elszomorítja az eset.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, támadások kereszttüzében találta magát Chappell Roan, amiért állítólag ráküldte a testőrét egy anyára és a 11 éves kislányára. Az énekesnő Brazíliában lépett színpadra, ahol ugyanabban a hotelben szállt meg, mint a sztárfocista, Jorginho Frello felesége, és a nő lánya, akinek egyébként Jude Law az édesapja. A sportoló beszámolója szerint a 11 éves kislány a reggelinél szúrta ki a kedvencét, és elsétált az asztala mellett, hogy meggyőződjön róla, tényleg ő az. Ezután azonban igencsak kellemetlen helyzetbe került az anya és a lánya.

Egy biztonsági őr termett az asztaluknál, és Jorginho elmondása szerint vállalhatatlan stílusban, agresszívan kezdett beszélni velük. Azzal fenyegetőzött, hogy jelenteni fogja a szállodának őket, amiért „tiszteletlenül” bántak Chappell-lel és „zaklatták” őt, a kislánynak pedig nem is kellett ennél több ahhoz, hogy elsírja magát. Valószínűleg ezek után már nem várta annyira az énekesnő koncertjét, pedig eredetileg amiatt tartózkodott a városban.

Reklám 1

Az eset bejárta a világsajtót, és most maga Chappell is reagált rá az Instagram történetében. A sztár elmondása szerint ő egyáltalán nem is látta az anyukát és a lányát, és leszögezte, hogy nem az ő testőre volt az, aki odament hozzájuk.

Most akkor elmondom az én szemszögemből is, hogy mi történt ma egy anyával és a lányával, akik összetűzésbe keveredtek egy biztonsági őrrel, aki egyébként nem is az én testőröm volt. Én még csak nem is láttam az anyukát és a lányát. Tényleg nem. Senki nem jött oda hozzám, és senki nem zavart engem

– kezdte.

Chappell Roan elmondása szerint nem küldte rá a testőrét egy 11 éves kislányra.

Úgy fogalmazott, nem volt fair a biztonsági őrtől, amit csinált, hiszen egyáltalán nem zavarta őt sem a kislány, sem az anyukája.

Csak reggeliztem a hotelemben, és úgy tudom, ők is ugyanabban a hotelben szálltak meg. Nem én kértem meg a biztonsági őrt, hogy menjen oda hozzájuk, és beszéljen az anyával és a kislánnyal. Tényleg nem. Hiszen oda se jöttek hozzám. Az égvilágon semmit nem csináltak. Nem fair a biztonsági őrtől, hogy azt feltételezi, hogy valaki nem jó szándékkal csinál valamit. Semmi oka nem volt erre, mert semmi nem történt.

Az énekesnő elmondta, hogy nem utálja a rajongóit, és a gyerekeket sem. Úgy fogalmazott, mélységesen elszomorítja, ami történt, és bocsánatot is kért az érintettektől.

Egyáltalán nem utálom a rajongóimat. Egyáltalán nem utálom a gyerekeket. Ez kész őrület. Szeretnék elnézést kérni az anyától és a lányától, amiért valaki feltételezett valamit arról, hogy csináltok valamit, és emiatt kellemetlenül éreztétek magatokat. Ez mélységesen elszomorít. Nem érdemeltétek ezt meg.