INNA nyitja Sean Paul Budapest Parkos koncertjét májusban

INNA idén kétszer is koncertezik így Magyarországon, a májusban Sean Paul előtt is a Budapest Parkban.

Tavaly decemberben cikkeztünk a hírről, hogy Sean Paul Budapestre érkezik – a jegyek 90%-a már gazdára talált a legfrissebb sajtóértesülések szerint, most pedig arról is lerántották a leplet, hogy egy másik világsztár nyitja az estét.

Sean Paul a ’90-es évek végétől berobbanva uralja a világranglistákat és három évtizeddel később sem mutatja jelét annak, hogy megállna. Számtalan slágerrel és több mint 120 országban adott koncerttel Sean Paul vitathatatlanul Jamaica legfontosabb exportterméke.

Reklám 1
Inna pár hónapja Budapesten
Inna pár hónapja Budapesten © MUSICDAILY

A mai bejelentés pedig elárulta, hogy a román szupersztár, INNA nyitja az estét, aki néhány hónapja a Barba Negrában varázsolta el a magyar közönséget saját koncertjével. Május 17-én vasárnap Paul előzenekara lesz, majd pedig érkezik Szegedre is, ahol a Deja Vu fesztivál nagyszínpadán köszöntheti a szegedi közönség.

jegyek / Facebook esemény