Lola Young a színpadi ájulásáról és a drogproblémájáról: a halálom felé tartottam

Igazi kijózanító pofon volt az énekesnő számára a hónapokkal ezelőtti összeesése.

Lola Young karrierje valósággal szárnyalt az elmúlt pár évben, azonban a magánéletében igencsak nagy gondok voltak. Még 17 éves korában diagnosztizálták szkizoaffektív zavarral, amit az ADHD-ja mellett egyensúlyoznia kellett a hirtelen jött sikerrel, és ha ez még nem lenne elég, a háttérben komoly drogproblémákkal is küzdött. A dolog odáig fajult, hogy tavaly szeptemberben, egy fellépése kellős közepén egyenesen összeesett a színpadon, majd pár napra rá lemondta az összes koncertjét, és bejelentette, hogy egy időre visszavonul.

A sztár azonban most visszatért, és úgy tűnik, már a háta mögött van a nehéz időszaka. Elmondása szerint egy kicsit túl pörgős éve volt, ami egyszerre volt csodálatos, ugyanakkor szomorú is.

Reklám 1

Hihetetlenül pörgős évem volt. Őrületes, csodálatos és izgalmas, de olykor nagyon szomorú is egyben

– nyilatkozta a Rolling Stone-nak.

A színpadi ájulásáról és a drogproblémájáról is őszintén beszélt Lola Young a Rolling Stone-nak.

Az előadó a publikációnak őszintén mesélt arról, mi vezetett a tavaly őszi töréspontjához. Úgy fogalmazott, egyre nagyobb teherként nehezedett rá minden kötelezettség, ami a népszerűséggel jár – szeretett volna megfelelni minden elvárásnak, amivel szemben találta magát, de a mentális betegsége közbeszólt.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, fakulni kezdett a lelkesedésem. Olyan apró dolgokra gondolok, mint egy interjú, amit meg kellett csinálnom, vagy egy kis promó. Fogalmam sem volt arról, hogy ez mivel jár. Nem voltam jól, és minden érmének két oldala van. Egyrészt mindenre igent akartam mondani, de másrészt ezt egyensúlyoznom kellett a mentális állapotommal. Mindig is teljesen őszinte voltam a mentális betegségemmel kapcsolatban, ahogy minden másról is, ami velem történik

– árulta el. 

A színpadi ájulása egy igazi józanító pofon volt számára. Az utána következő időszakot egy holisztikus központban töltötte, mely elsősorban a terápiára és a pszichológiára fókuszál, és nem csak a függőség kezelésére. Emellett AA-találozókon vesz részt, és a szponzorával dolgozik azon, hogy hosszú távon is józan tudjon maradni.

Persze a videó, amin összeesik, az egész világot bejárta. Hogy ő maga visszanézte-e?

Láttam egyszer-kétszer, de ennyi. Nyilván nem fogok magamtól rákeresni. Azt nem szeretném. De hálás vagyok, hogy ez megtörtént, mert egy olyan töréspont volt, aminek köszönhetően most itt lehetek, és jobban lehetek a rajongóimért, a jövőmért, és önmagamért

– fogalmazott.

Az énekesnő arról is mesélt, hogy mi segít neki abban, hogy ne kerüljön ismét abba a helyzetbe, mint tavaly. Elmondása szerint visszavett a tempóból, és figyel arra, hogy elég szabadidőt hagyjon magának. 

A rajongók szerencsére megértőek voltak vele szemben, amikor visszavonulót fújt, de azért akadt pár gyűlölködő komment is a közösségi oldalakon. Lola azonban úgy fogalmazott, ezek őt nem érdeklik. Szomorú, hogy cserben kellett hagynia a fanjait, ugyanakkor a másik opció az volt, hogy egyenest a halálába rohan. 

Nagyban segített az, hogy lelassítottam, és elég időt hagytam magamnak, hogy feldolgozzam a dolgokat. A szabadidő is nagyon fontos. Az, hogy a barátaimmal lehetek, és azokkal, akiket szeretek. Persze, kaptam gyűlölködő kommenteket is, de tudod mit? Kit érdekel. Ez egy olyan döntés volt, amit, bár szomorú voltam miatta, meg kellett hoznom. Mi más tehettem volna, haljak meg? Mert abba az irányba tartott a függőségem

– nyilatkozta.

Emlékezetes visszatérést tudhat maga mögött Lola Young.

Nem csupán a rajongók, de a pályatársai is kifejezték a támogatásukat Lola felé. Elárulta, hogy Charli xcx, Kesha, Elton John, és Lady Gaga is írt neki a tavaly szeptemberi, ijesztő esetet követően.

Ettől csak még nagyobb biztonságban éreztem magam

– mesélte.

Az énekesnő egyébként igazi nagy visszatérést tudhat maga mögött. Az elmúlt másfél hónap során bezsebelt egy Grammy-t és egy Brit-díjat is, amikért nagyon hálás.

Ez egy csodálatos visszatérés volt, amire mindig is emlékezni fogok.