A zenekar frontembere, Jon Bon Jovi is aktívan részt vesz az alkotás munkálataiban.
Az utóbbi évek során számos zenei legendáról készült életrajzi film – gondoljunk csak Whitney Houstonra, Aretha Franklinre, Freddy Mercury-ra, Amy Winehouse-ra, vagy éppen Elvis Presley-re. Most pedig újabb ikon csatlakozik a névsorhoz, vagyis egészen pontosan ikonok. A 80-as évek egyik legmeghatározóbb bandájáról, a Bon Joviról készül ugyanis film, mely a korai éveiket mutatja majd be.
A zenekar tagjai a szerény New Jersey-i hátterükből törtek ki a 80-as évek közepén, mára pedig már több mint 130 millió eladott lemezt tudhatnak maguk mögött, bekerültek a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, és olyan időtálló slágerek fűződnek a nevükhöz, mint a Livin’ on a Prayer, az Always, a You Give Love a Bad Name, vagy éppen az It’s My Life.
A projektért több filmstúdió is versengett, de végül a Universal Pictures-nél landolt. A forgatókönyvért Cody Brotter felel, és az együttes énekese, Jon Bon Jovi is aktívan részt vesz a készítésében.

Jon Bon Jovi zenei pályafutása a Beatles-rajongó anyja ösztönzésének köszönhetően startolt el, de a gitártanulás kezdeti kudarca után a hangszer a pincébe repült. Tinédzserként Bruce Springsteen koncertje inspirálta: ekkor döntött úgy, hogy leporolja a kissé törött gitárját, dalokat ír, és kitartó munkával próbál karriert építeni. Első felvételeit Manhattanben, a Power Station stúdióban készítette, és a nagy lemezkiadók helyett a rádiós DJ-k támogatására támaszkodott. Az első megjelent kislemezük, a Runaway hamar a new yorki rockrádiók kedvence lett.
A film bemutatja a zenekar első felállását: David Bryan, Tico Torres, Alec John Such és Richie Sambora csatlakozott Bon Jovihoz, és a menedzserük támogatásával útnak indultak, hogy kialakítsák hangzásukat. A Slippery When Wet album és slágerei, a Livin’ on a Prayer és a You Give Love a Bad Name robbantották sztárokká a csapatot – a lemez 30 millió példányszámban kelt el.
Az alkotás emellett érinteni fogja Bon Jovi hangszalag-problémáit és a zenekari változásokat is, és persze azt, hogy az énekes hogyan küzdötte magát vissza a csúcsra és vált a stadionrock egyik legikonikusabb frontemberévé.



