Szépen kezd összeállni a Baywatch reboot/folytatás sorozat a Fox házatáján, ugyanis egyre több szereplőről és történetszálról rántják le a leplet a készítők. Az már biztos, hogy óriási volt a túljelentkezés, ugyanis februárban több, mint 2000 embert hallgattak meg a készítők, akik közül voltak főszereplőjelöltek és beugrósok is.
Az eredeti vízimentős dráma 1989-ben debütált a képernyőkön, Jeremy Jacksonnal Hobie szerepében. Eredeti, extrém hosszú, 11 évados pályája alatt a világ legnézettebb sorozatává vált: több mint 200 országban vetítették, és fénykorában hetente több mint egymilliárd nézőt vonzott. A sorozat főszereplője David Hasselhoff volt, emellett pedig olyan sztárok karrierjének beindításában is segédkezett, mint Pamela Anderson, Carmen Electra, Jason Momoa és Yasmine Bleeth.
Az új sorozat
A Fox tévécsatorna fogja bemutatni ezt a modern újragondolást, melyet a 2026-27-es szezonra terveztek be. A forgatás idén tavasszal kezdődik és ha ennyire korán szeretnék bemutatni, akkor az őszi premier nem tűnik lehetetlennek, ha az egész csapat folyamatosan ezen a sorozaton fog dolgozni.
A rebootban a korábban lázadó Hobie Buchannon karakterét láthatjuk, akit az eredeti sorozatban mindannyian imádtunk, mostanra a Baywatch kapitánya lett, és legendás apja, Mitch nyomdokaiba lépett. Hobie világa a feje tetejére áll, amikor Charlie, a lánya, akinek a létezéséről eddig nem is tudott felbukkan a küszöbén, alig várva, hogy továbbvigye a Buchannon család örökségét, és édesapja oldalán ő is Baywatch vízimentő lehessen. A régi nagy szívtipró, Cody Madison vezeti most a The Shoreline nevű helyet, ami a Baywatch „nem hivatalosan hivatalos” bárja és grillétterme, emellett pedig időnként még mindig felhúzza a piros úszógatyát egy-egy életmentő műszak erejéig. Egyszerre mentor és barát, aki második otthont nyújt a vízimentő kollégáinak… egy-egy komolyabb mentés után pedig mindig ingyen csirkeszárnnyal várja őket.
Kiket láthatunk az új Baywatch sorozatban?
Korábban már megtudtuk, hogy a főszerepben Stephen Amell lesz Hobie Buchannon szerepében, míg Jessica Belkin Charlie, Hassie Harrison Nat, Thaddeus LaGrone Brad, Brooks Nader pedig Selene karakterét személyesíti majd meg. Az eredeti szereplők közül David Chokachi tér vissza, aki újra Cody Madison bőrébe bújik majd. Most pedig az is hivatalossá vált, hogy Noah Beck és a Pretty Little Liars – Hazug csajok társasága szupersztárja, Shay Mitchell is csatlakozott a sorozathoz.

Amell fogja alakítani Hobie Buchannont, akit a hivatalos karakterleírás úgy jellemez, mint a vadócot, akit mindannyian imádtunk az eredeti sorozatban, és aki mostanra a Baywatch kapitánya lett, legendás apja, Mitch nyomdokaiba lépve. Hobie világa a feje tetejére áll, amikor Charlie, a lánya, akinek a létezéséről eddig nem is tudott felbukkan a küszöbén, alig várva, hogy továbbvigye a Buchannon család örökségét, és édesapja oldalán ő is Baywatch vízimentő lehessen.

Állandó szereplőként Shay alakítja majd Trinát, a volt ügyvédet, aki otthagyott egy élvonalbeli ügyvédi irodát, hogy teljes munkaidőben az életmentésnek szentelje magát. Trina a Baywatch legélesebb eszű tagja. Szenvedélyes és elhivatott, hajlamos a szívét követni… még akkor is, ha jelentős intelligenciáját gyakran arra használja, hogy megkérdőjelezze önmagát.

Beck Luke-ot alakítja majd, az újonc vízimentőt, egy tűzoltócsalád legfiatalabb tagját, aki a tűzoltóállomás helyett inkább a tengerpartot választotta. Luke a megtestesült, sármos dél-kaliforniai srác, aki imád szörfözni és flörtölni, de ha életmentésről van szó, ő az egyik legjobb. Még komolyodnia kell egy kicsit, és ebben a Baywatch nagy szerepet játszik, különösen a Stephen Amell által alakított főszereplővel, Hobie Buchannonnel való kapcsolata, akire mentorként és egyfajta második apaként tekint.

Harrison egy egykori állami gondozottból lett olimpikont, Natet alakítja majd. Nat az etalon, ha életmentésről van szó. Ragyogó, céltudatos és végtelenül hűséges, ő Hobie jobbkeze és legközelebbi barátja. Nat mindenkitől ugyanazokat a magas elvárásokat követeli meg, amelyeket saját magával szemben is támaszt, ami olykor a tengerparti és az azon kívüli kapcsolatainak is a rovására megy.

LaBrone fogja alakítani Bradet, aki két turnust szolgált a tengerészgyalogság egy elit alakulatánál, mielőtt hazatért volna Venice Beach-re, hogy beteg édesapját ápolja. Brad rettenthetetlen és elképesztően erős, egy igazi egyszemélyes mentőgép. A kihívás számára a Baywatchnál az, hogy az életmentés nem magányos feladat, ez csapatmunka, ahol segítséget kérni erősség, nem pedig gyengeség. Ezt a leckét Bradnek a saját kárán kell majd megtanulnia a Baywatch-családja segítségével.
A bemutató
Igaz, egyelőre nincs konkrét dátum és valószínűleg amíg a forgatásokba bele nem kezdenek, addig nem is fogunk tudni többet a produkcióról. Az első betekintő vagy előzetes pedig nyár végén érkezhet.



