Az énekes azt az érzést szerette volna újraalkotni, amit a táncparketten élt át.
Kis híján négy évet kellett várniuk Harry Styles rajongóinak a kedvencük negyedik albumára, azonban most ennek hivatalosan is vége. Ma került a boltok polcaira és a streaming platformokra az énekes Kiss All The Time. Disco, Occasionally. című korongja, melyen összesen 12 track kapott helyet, és nagyjából 43 perc a játékideje.
A lemezzel egy új, az eddigieknél experimentálisabb hangzással tért vissza a sztár, ebben pedig a berlini éjszakai élet inspirálta.
Tavaly rengeteg időt töltöttem Berlinben, és nagyon sokféle zenét hallottam. El is kezdtem érezni, hogy ez mennyire inspirálja a zenét, amin éppen dolgoztam
– nyilatkozta a Capital FM-nek.
Arról is mesélt, mi volt a célja az új dalokkal.
Azt az érzést akartam újraalkotni, amit a táncparketten éltem át
– árulta el a Runner’s World-nek.
A megjelenés napján Harry egy egy estés koncertet ad Manchesterben, mely március 8-án jön a Netflixre.
Emellett turnéra is indul az előadó, mely összesen 7 várost érint, és ebből csak kettőt Európában. Hozzánk legközelebb Amszterdamban és Londonban csíphetjük el a Together, Together nevű koncertsorozat keretein belül – az előbbi városban május 16 és június 5, az utóbbiban pedig június 12 és július 4 között.



