Bár nem az ő hibája volt, nem hagyta cserben a rajongóit RAYE.
A várva várt második albuma megjelenése előtt, jelenleg is járja a világot RAYE a legújabb turnéjával, azonban egy csapat rajongónak csalódnia kellett a pár nappal ezelőtti, párizsi koncertjén. Egészen pontosan 65 fannak, akik hiába vették meg a jegyüket a Ticketmaster hivatalos portálján, nem engedték be őket a showra egy rendszerhiba miatt.
A belépők a vásárláskor ugyanis nem lettek teljesen hitelesítve, így érvénytelennek számítottak. Az érintettek visszakapták a jegyek árát, és egy utalványt is kaptak a Ticketmastertől, azonban RAYE ezzel a megoldással nem volt egészen megelégedve, és személyesen is kárpótolta a rajongóit.
Ez teljesen rajtam kívül álló dolog volt. Nagyon elszomorít, és csalódott vagyok miatta. Tudom, hogy minden érintett visszakapta a jegy árát, és utalványt is kapott a Ticketmastertől, de szeretném felajánlani ennek a 65 embernek, akik nem jutottak be a koncertre, hogy egy általuk választott jövőbeli Raye koncertre tiszteletjegyet kapjanak, valamint egy dedikált bakelitet is
– írta az Instagram oldalán.

Az énekesnő úgy fogalmazott, a tiszteletjeggyel és az aláírt bakelittel kapcsolatban felveszik az érintettekkel a kapcsolatot. Hozzátette, hogy tudja, ezzel nem teszi teljesen jóvá a dolgot, de szeretné enyhíteni a fanok csalódottságát.
Tudom, hogy ez még csak meg sem közelíti azt, hogy jóvátegye ezt a káoszt, de jelenleg csak ennyit tudok tenni, hogy valamennyire enyhítsem a csalódást. Őszinte elnézésemet kérem minden érintettől
– fogalmazott.
RAYE turnéja január végén startolt el Lengyelországban, és az európai szakasz nagy része már le is zajlott. Még az Egyesült Királyság nagyvárosaiban lép színpadra pár alkalommal, mielőtt Amerika felé venné az irányt.
Az előadó második albuma, a THIS MUSIC MAY CONTAIN HOPE. március 27-én kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra, rajta a WHERE IS MY HUSBAND! című slágerrel.



