Mától nézhető a Stranger Things utolsó évadáról szóló dokumentumfilm

A sorozat 5. évada után most a kulisszák mögé is bepillanthatunk.

Január első napján véget ért a Stranger Things, de ez utolsó kalanddal még készültek a rajongóknak a Duffer testvérek és a Netflix. Egy éven keresztül kamerák követték ugyanis az ötödik és egyben befejező évad munkálatait, az anyag pedig most egy dokumentumfilm keretein belül jelent meg. Az Egy utolsó kaland: Így készült a Stranger Things 5. évada mától nézhető a Netflixen, magyar szinkronnal is.

A 2 óra 2 perc hosszúságú alkotásban a kulisszák mögé pillanthatunk be, a forgatóköny megírásától, a forgatási mindennapokon át egészen a megható búcsújelenetekig. 

Reklám 1

A doku rendezője Martina Radwan volt, aki úgy fogalmazott, hatalmas megtiszteltetés volt számára, hogy egy éven keresztül követhette testközelből a munkálatokat.

Hatalmas öröm volt ilyen közelről látni, ahogy valós időben életre kel ez a sokat által szeretett sorozat. Csak azt sajnálom, hogy nem utazhatok vissza az időben, hogy az előző évadokat is dokumentáljam

– nyilatkozta a Tudumnak.

Egy éven keresztül követték a kamerák a Stranger Things utolsó évadának munkálatait.

A film hivatalos leírása a következő: egy évtizeddel azután, hogy átformálta a popkultúrát, a Stranger Things visszatér az utolsó fejezetével. Az Egy utolsó kaland: Így készült a Stranger Things 5. évada egy nagyszabású betekintés a kulisszák mögé, mely az alkotókat, a szereplőket, és a stábot követi, amint életre keltik a befejező évadot, és búcsút vesznek attól a sorozattól, amely örökre megváltoztatta az életüket.

A Gyűrűk Ura werkfilmjei inspirálták

A Duffer testvérek elmondása szerint a dokut A Gyűrűk Ura werkfilmjei inspirálták, melyek már kiskorukban nagy hatással voltak rájuk.

Észak-Karolina államban, Durham városában nőttünk fel, és gyerekkorunk óta arról álmodoztunk, hogy filmesek leszünk. Hollywood viszont akkoriban elérhetetlen távolságnak tűnt. Minden megváltozott, amikor megnéztük A Gyűrűk Ura werkfilmjeit. Ezek a kulisszák mögött forgatott dokumentumfilmek először mutatták meg igazán, hogyan épül fel a gyakorlatban egy ekkora volumenű produkció. Akár rajongója vagy a Stranger Thingsnek, akár csak kíváncsi vagy arra, hogyan születik meg egy nagyszabású hollywoodi sorozat, ez a dokumentumfilm neked szól

nyilatkozták