Hazánkban 2011 és 2014 között sugározta a Nickelodeon a Big Time Rush nevű sorozatot, amiben négy barátot ismerhettünk meg Minnesotából, akik váratlanul lehetőséget kapnak, hogy fiúbanda tagjaiként befussanak a zeneiparban. 2025. végén, tegnap este pedig életük első koncertjét adták fővárosunkban.
A koncert előtti interjúnkban már kiderült, hogy a srácok nagyon várták, hogy végre megismerjék a magyar közönséget és ahogy a bulin láttuk, örökre a szívükbe is zártak minket. De ne szaladjunk ennyire előre az estében, ugyanis mi ott csatlakoztunk be, amikor az MVM Dome előtti tér már csendes volt, az aréna belső része pedig szinte teljesen megtelt azokkal a rajongókkal, akiknek tizenéves korukban nem volt lehetőségük kitombolni magukat generációjuk menő fiúbandájára. Igaz, a korkülönbség miatt nekem ez a Jonas Brothers lett volna, de úgyis, hogy nem ismertem a dalaikat vagy nem néztem a sorozatot, egy igazán kellemes estében lehetett részem.
Annyira nagyot nem füllentettek, amikor úgy hirdették meg az In Real Life Worldwide nevű turnéjukat, hogy „minden dal, az összes epizódból”. James, Kendall, Carlos és Logan egy jó bő kettő órán keresztül szórakoztatta az egybegyűlteket, miközben közel 40 dalt énekeltek el. Persze, ezek közül volt bőven rövidített és remix is, ha szigorúan a teljes dalokat hallhattuk volna, valószínűleg még most is ott ülnénk.
A 35-36 éves zenészeken egyébként látszik, hogy imádják amit csinálnak, igaz a legnagyobb showman biztosan James közülük, de a többiek sem szégyenkezhetnek. A show teljesen meg volt koreografálva és ez többször nem hatott természetesnek, de az egészet elvitték azzal, hogy nagyon szerethető, őszinte karakterek voltak és egyébként nem győzték megköszönni, hogy milyen hangos a magyar közönség.
Stílusosan a nyitány a sorozatuk főcímdala volt, ami maguk után lett elnevezve, ezt a Windows Down c. slágerük (és itt meg sem említem, hogy a 2010-es években mennyire mérges voltam az akkor még dollárjellel írt névvel rendelkező és számomra a világ legmenőbb emberének számító Keshára, hogy hagyta elúszni a WooHoo c. kiadatlan dalát – de ez valószínűleg nem sok mindenkinek mond bármit is, iykyk). Akkor vált egyértelművé, hogy a dallistát is gondosan rakták össze, amikor a koncert közepén egy kisebb, az aréna másik végében elhelyezett B színpadon énekelték a Halfway There c. dalukat – ahova egyébként mindenféle sztárallűr nélkül, a tömegben mentek végig, lepacsizva és a rajongókkal együtt énekelve. A Boyfriend előtt nagyon aranyos volt a Confetti Falling, tényleg gondoltak minden részletre.
Egyébként az aréna szó szerint letérdelt az olyan dalok előtt, mint a Cover Girl, a Paralyzed, a City Is Ours, pláne, hogy Hungary is Ours lett a belőle, de nem hagyhatjuk kis a Blow Your Speakers-t sem.
A Worldwide pedig egy igazán különleges kezdeményezés volt, ahogy a négy lányt felhívták magukkal a színpadra – csodálatos volt látni, hogy nem csak banda szinten tudnak kapcsolódni rajongókhoz, hanem személyenként is, ezzel pedig senkinek sincs kivetnivalója. Üdítő volt látni, ahogy egy bandán belül nem versengés megy azért, hogy kinek ki a „kedvence”, hanem kvázi egyfajta előnyt varázsolnak belőle.
És, hamár Magyarország az övék, ugye ti is hallottátok, hogy a srácok többször is elképedtek, hogy hogy a francba lehet, hogy ez az első alkalmuk nálunk, olyan energiákat éreztek a tömegtől – a végén pedig megígérték, hogy nagyon hamarosan visszatérnek. Köszönjük a Live Nation Magyarországnak a csodálatos szervezést és estét, reméljük hamarosan érkezik az ismétlés.
