Éveken át húzódó pereskedést tudhat maga mögött az énekesnő.
Pont került Katy Perry hosszú évek óta tartó pereskedése végére, mely egy ház vásárlásából robbant ki. Az énekesnő és az exe, Orlando Bloom még 2020-ban vették meg egy most 85 éves, Huntington-kórral küzdő veterán 8 hálószobás montecito-i otthonát. Azonban a férfi, Carl Westcott meggondolta magát, csupán napokkal azután, hogy aláírták a szerződést.
Szerette volna visszavonni a vételt, arra hivatkozva, hogy a szerződés aláírásakor nem rendelkezett a megértéséhez szükséges szellemi képességgel. Az üzlet megkötése előtt műtötték a hátát, és állítása szerint a fájdalomcsillapítók, amiket szedett, befolyásolták a döntésképességét. De már túl késő volt.
2023 decemberében a bíróság Katy-nek adott igazat, mert úgy látták, Westcott nem tudott felmutatni elég bizonyítékot arról, hogy nem volt tisztában azzal, mit ír alá.

Itt azonban nem ért véget az ügy. A sztár ezután beperelte a férfit azzal az indokkal, hogy a per ideje alatt nem tudta kiadni az ingatlant, ezzel pedig jelentős kárt okozott neki. Emellett pénzt követelt még az állítólagos javítási munkákért, amelyek az ingatlan helyreállítását szolgálták, és a jogi költségeinek fedezését is kérte. Összesen majdnem 5 millió dollárra, azaz több mint 1,6 milliárd forintnyi összegre perelte a veteránt.
Bár a pert most megnyerte, ennyi pénz azért nem fogja ütni Katy markát. A bíróság ítélete szerint Westcott-nak “csak” 1,8 millió dollárt, vagyis kis híján 600 millió forintnyi összeget kell fizetnie az előadónak.



