YUNGBLUD 2025-ben kihagyott minket sajnos, de ez nem azt jelenti, hogy nem volt elérhető karnyújtásnyira az előadó legutóbbi, Idols c. lemezét támogató koncertsorozata. November 29-én Dom a szomszédos Bécsben lépett színpadra, ahol a legnagyobb beltéri arénát, a Wiener Stadthallét lepték el legnagyobb rajongói. Beszámoló a koncertről.
Pont egy ismerősömmel beszélgettem a napokban, akinek sikerült megfogalmaznom a legjobb gondolatomat YUNGBLUD-ról: bármit is csinál, valószínűleg én leszek az egyik leghálásabb ember, akire valószínűleg nem is emlékszik, de tőle és csapatától kizárólag jó dolgokat kaptunk eddig. 2020-ban és 2024-ben is interjúzhattunk az előadóval, előbb Zoomon, majd pedig személyesen is, a Sziget Fesztiválon és a múlt heti eseményen pedig fotózhattuk is a koncertet többek közt. Így valahol különleges helyet foglal el a szívemben a zenész, akinek szabad felfogása és extrém közvetlen személyisége csak hab a tortán.
A bécsi koncertre is a dallistával készülve, egy húzósabb nap után Flixbuszoztunk ki, ami akkora dugóba keveredett, hogy épp, hogy elértük YUNGBLUD-ot is, így sajnos a két előzenekaráról, a Weathers-ről és a Palaye Royale-ról nem tudunk nyilatkozni – utóbbi óriási hangulatot csinált 2025-ben a Sziget Fesztiválon is, így biztos most is lehozták a csillagokat az égről. Vissza ahhoz a ponthoz, amikor még csak készülődtünk a koncertre.
Elsőre furcsán kevés lehet az a 14 dal, amit átlagosan előad Dom, egy ekkora arénás koncerten azért egy 20-22 dal lenne a minimum standard, de elöljáróban elég ha annyit mondunk, hogy ez a 14 dal is kifejezetten izzasztó volt és a végére sokkal többnek érződött, mint tizennégy.
A nyitó, Hello, Heaven Hello-tól tartottam a legjobban: bevallom hősiesen én nem tudok hosszú ideig egy dologra koncentrálni, a zenében is a 3-4 perc a maximum, amit élvezni tudok, így kifejezetten nagyokat nyeltem, amikor a 9 perces szerzeményével nyitotta az estét. De amúgy elképesztő volt. Valahogy élőben sokkal jobban átjött, mint a megjelent, streaming verziója – persze, itt most órákon át ecsetelhetnénk, hogy egyébként 99%-ban minden jobban szól élőben (kivéve, ami nem), de itt tényleg rám nyomta a bélyeget az a katarzis, az az erő, ahogyan felszántotta a színpadot.
Ha őszinte szeretnék lenni, nekem még mindig jobban üt egy fleabag, Lowlife, az ice cream man (amin meg is lepődtem, hogy bekerült a set listbe) vagy a superdeadfriends, mint az új album dalai, de a Zombie annyira egy epikus lezárása volt az estének, hogy amúgy fel is mászott szépen a lejátszási listámra, amit nap, mint nap hallgatok.
YUNGBLUD tényleg ezekre a nagyobb színpadokra született, persze volt valami varázslatos abban, amikor a Gasometer színpadán láttuk néhány éve, de most látszik, hogy tényleg ki tud teljesedni. A legérdekesebb, hogy szinte semmilyen látvány nincs, csupán az a káosz uralkodik az egész helyen, amit teremtett, illetve emellett tényleg egy olyan biztonságos környezetet biztosított, amire kevesen képesek. Mintha ott lett volna az ember mellett végig és csak neki tartott volna koncertet, nem pedig egy 16 000 fős tömegnek.
