Új tehetségkutató műsoron dolgozik a tévés személyiség.
Tavaly nyáron jelentették be, hogy egy Netflixes sorozat keretein belül keresi majd Simon Cowell az új One Directiont. Ez a terve füstbe ment, hiszen a meghallgatásokra a vártnál jóval kevesebben mentek el, a projektet pedig végül elvetették. Azonban a tévés személyiség úgy tűnik, nem tett le végleg arról, hogy megalkossa az új nagy fiúbandát, és új műsoron dolgozik.
A tehetségkutató a Who’s In The Band címet kapta, és a meghallgatásának a leírása szerint csavar egyet a már jól ismert és jól bevált formátumon. Az amerikai és brit, tizenéves versenyzők ugyanis ugyanazt a dalt adják majd elő egyszerre, méghozzá a látvány kedvéért különböző színű csövekben.
Maga Simon lesz az egyik zsűritag, és olyan sztárokat válogattak mellé, akik tudnak egyet s mást a bandákról. Csatlakozik hozzá Joe Jonas, aki igencsak fiatalon, a Jonas Brothers tagjaként tett szert világhírnévre, Mel B, akit a Spice Girls-nek köszönhetően ismert meg a nagyvilág, és a dalszerző Savan Kotecha is, aki például a One Direction legnagyobb slágereit is jegyzi. A műsor házigazdája Rei Ami lesz, aki a Netflixes K-pop démonvadászok című sikerfilmben kölcsönözte Zoey énekhangját.
A tehetségkutatót az amerikai ABC csatorna fejleszti, és a próbafelvétele napokon belül, október 30-án lesz a londoni Eastbrook Studiosban. A Deadline forrásai szerint azonban ez egyelőre nem fog adásba kerülni, mert a sorozat még nem kapott zöld utat.



