Az összes főszereplő külön forgatta a jeleneteit az Eufória 3. évadához

Úgy néz ki, nem láthatjuk majd együtt a karaktereket a képernyőn.

Idén februárban startolt el az Eufória harmadik évadának forgatása, és jelenleg is zajlanak a munkálatok. Az HBO sikersorozata jövő tavasszal, több mint négy év kihagyás után folytatódik, azonban úgy tűnik, egy kicsit másképpen fognak kinézni az új epizódok, mint amit eddig megszokhattunk.

Jacob Elordi ugyanis elárulta, hogy a főszereplőket ezúttal nem igazán láthatjuk majd együtt a képernyőn. Elmondása szerint mindenki külön forgatta a jeleneteit, és még ő maga sem tudja, hogy mások karaktereinek mi lesz a története – de ezt abszolút nem bánja.

Reklám 1

Mindenki egy külön történetszálon dolgozik. Fogalmam sincs, hogy a többiek mit csinálnak. Nekem egy teljesen különálló történetszálam van, és fogalmam sincs a többiről. Olyan titkosak, mintha FBI-akták lennének. De ez tök jó, mert így ugyanúgy élvezhetem majd a sorozatot rajongóként, mint mindenki más. Erre eddig nem volt lehetőségem, így nagyon izgatott vagyok miatta

– nyilatkozta a Variety-nek.

Jacob elmondása szerint egy teljesen különálló történetszálon dolgozott.

Hozzátette, hogy jó élmény volt számára újra a szérián dolgozni, mert olyan alakítást nyújthatott, amire eddig nem volt lehetősége, és szerinte mindenkinek tetszeni fog majd, amit a készítője, Sam Levinson kitalált.

Hihetetlenül jó és felszabadító élmény volt. Valami olyat játszhattam el, ami teljesen eltér mindentől, amit eddig csináltam. Sam valami elképesztően kreatívat és filmszerűt alkotott. Szerintem mindenkinek nagyon fog tetszeni. 

A harmadik évad az előzőekhez hasonlóan nyolc részből fog állni, és egy időugrás is lesz benne, így már nem a középiskola padját fogják koptani a karakterek. Az összes főszereplő, így például ZendayaSydney Sweeney és Hunter Schafer is visszatérnek benne, mellettük pedig a napokban egy rakat színészt jelentettek be, akik újonnan csatlakoznak a sorozathoz.