Az énekesnő beszédét a menyasszony is megkönnyezte.
Szeptember utolsó szombatján mondta ki a boldogító igent Selena Gomez, és kötötte össze az életét a producer kedvesével, Benny Blanco-val. A Santa Barbara-i ceremóniára 170 vendéget vártak, köztük a menyasszony egyik legjobb barátnőjét, Taylor Swiftet is. Az énekesnőnek fontos szerepe volt a esküvőn, ugyanis ő volt az egyik, aki beszédet mondott.
A ceremóniát követően számos nagy publikáció izzította a forrásait, hogy derítsék ki, miről beszélt Taylor az egybegyűlteknek, és ezt talán a Daily Mailnek sikerült a legjobban összegyűjtenie. A brit lap szerint a sztár beszéde olyan gyönyörű volt, hogy a vendégek közül többen megkönnyezték, és nem meglepő módon a menyasszony szeme sem maradt szárazon.
Taylor és Selena már több mint másfél évtizede ápol jó barátságot, amit az énekesnő ki is emelt. Úgy fogalmazott, az évek során rengeteg mindenen mentek keresztül együtt, mind a magánéletük, mind pedig a karrierjük terén, és mindig ott voltak egymásnak, amikor egy balul elsült kapcsolat utáni szakításon kellett átsegíteni a másikat. A sztár szerint akkor talált rá a szerelem Selenára Benny személyében, amikor rájött, hogy teljesen rendben van úgy, ahogy van, és arra fókuszált, hogy egyszerűen önmaga legyen.

Taylor szerint Selena és Benny a tökéletes páros, és mióta ismeri, még soha nem látta ennyire boldognak a barátnőjét. A bennfentes azt is elárulta, hogy Taylor egyenesen a kishúgaként tekint Selenára, hiszen mindig számíthatnak egymásra. A beszédében úgy fogalmazott, bár a menyasszony gyakran a nővéreként néz fel rá, mégis ő maga is rengeteget tanul tőle.
Nemsokára Taylor is kimondhatja a boldogító igent, hiszen nemrég kérte meg a kezét a focista párja, Travis Kelce. Ennek fényében egy viccet is eleresztett arról, hogy Selena előbb ért az oltárhoz, mint ő, de legalább mindketten megtalálták életük szerelmét. A sorait azzal zárta, hogy Benny a lehető legtökéletesebb férfi Selena számára, és nem a szerencsének köszönhető, hogy egymásra találtak, hanem a szerelemnek.
Ed Sheeran és Selena színésztársai is szóltak pár szót
Az ünnepség már pénteken, a próbavacsorán kezdetét vette, ahol Selena színésztársai, a hazánkban a Disney+-on futó Gyilkos a házban sztárjai, Steve Martin és Martin Short közösen köszöntötték a párt. A fő ceremónián sem Taylor volt az egyetlen, aki beszédet mondott. Szólt még pár szót Ed Sheeran, illetve a menyasszony és a vőlegény szülei is.
Az esküvő a források beszámolója szerint igencsak megható volt, és Selena édesanyja, Mandy Teefey nem győzte törölgetni a szemét. A sztárt az anyai nagyapja, David Cornett kísérte az oltárhoz.
A vendégek között egyébként ott volt még Paris Hilton, Adele, David Henrie, Paul Rudd, és Ashley Park is, és azt is megtudhattuk, hogy főként friss tengeri fogásokat szolgáltak fel a hétvége során.



