Másfél hónap, és teljes egészében hallgathatjuk a 5SOS hatodik lemezét.
Szeptember elején cikkeztünk róla, hogy nyakunkon lehet a 5 Seconds of Summer visszatérése, most pedig hivatalossá is vált a dolog, és tényleg a nyakunkon van. Először nagyvárosok utcáin plakátok hirdették a banda új éráját, amit egy visszaszámlálás követett, amit pedig már a bejelentés: a legújabb, szám szerint a hatodik albumuk az EVERYONE’S A STAR! címet kapta, és november 14-én kerül a streaming platformokra és a boltok polcaira.
Luke úgy fogalmazott, az elmúlt évek során mindannyian, így ő, Calum, Ashton és Michael is a szólóprojektjeikre fókuszáltak, erre pedig a korong címe is utal. Azokban most közösen a gyökereikhez térnek vissza.
Ez a banda négy emberből áll, akik mind kiadhatták a szólóalbumjaikat, amin mindent ők írnak, ők énekelnek, és ők csinálnak. Az EVERYONE’S A STAR! pontosan ezt foglalja magába. A 5 Seconds of Summer kezdetén még tinik voltunk. Sokkal nagyobb naivitással írtunk, de kimondtuk, amit gondolunk. Ahogy telik az idő, hajlamos óvatosabbá válni az ember azzal kapcsolatban, hogy mit mond. Ezen a lemezen azonban a gyökereinkhez térünk vissza, csak 15 év bölcsességével és egy csipetnyi vakmerőséggel megfűszerezve
– nyilatkozta.

Íme a teljes dallista:
1. Everyone’s A Star!
2. NOT OK
3. Telephone Busy
4. Boyband
5. No. 1 Obsession
6. I’m Scared I’ll Never Sleep
7. istillfeelthesame
8. Ghost
9. Sick of Myself
10. Evolve
11. The Rocks
12. Jawbreaker
Itt is az első dal a korongról
Az első dal, amit hallhatunk az albumról, a NOT OK címet kapta. Luke így mesélt a trackről:
Megvan benne a régi 5 Seconds of Summer-féle energia, de mégis más – és pont ez ennek a korszaknak a lényege. A szövege arról szól, hogy szabadjára engeded a sötétebb oldalad, és elfogadod azt. Ugyanakkor a szám magára a bandára is utal, hiszen mi egymásból is előhozzuk ezeket az oldalakat.



