Marty Zambotto, vagyis, ahogy a világ megismerte Go-Jo 1995. november 29-én látta meg a napvilágot Manjimup városában, amiben nagyjából 4500 ember él – legalábbis a legutóbbi népszámlálás szerint. Az előadót Európa a világ legnagyobb zenei rendezvényén, az Eurovíziós Dalfesztiválon ismerhette meg, ahol egy igazán fülbemászó dallal, a Milkshake Mannel szállt be a mezőnybe Ausztrália színeiben.. Igaz, a döntőig nem jutott el, valahogy mégis megfogta az embereket a színes és kifejezetten vidám személyisége.
Az előadó pénteken érkezik Budapestre, az A38 Hajó színpadára, ahol több száz hazai rajongónak mutathatja meg, hogy ki is az a Milkshake Man valójában. Go-Jóval néhány napja beszélgettünk Zoomon, ami alatt kiderült, hogy nem ért vissza időben a hoteljébe, ezért Hamburg egyik eldugott utcáján foglalt helyet és ott mesélt őszintén életéről, inspirációjáról és persze üzent is a hazai hallgatóinak – az ausztrál akcentusával viszont elég nehezen sikerült kimondania a „szeretlek” szavunkat – exkluzív Go-Jo interjú.
Kezdjük a legelején. Mikor döntöttél úgy, hogy zenei pályára lépsz?
Az egészet az anyukámnak köszönhetem. Ő nagyban inspirált, mert a 80-as években egy bandában zenélt Nyugat-Ausztráliában. Sokat turnézott ezen a vidéken, meg ilyesmik, aztán, amikor erről mesélt, meginspirált, hogy én is ezt csináljam. Nagyjából 10 éves lehettem ekkor.
10 éves? Akkor jó korán.
Igen, jó korán.
Kik voltak a legnagyobb inspirációid kiskorodban, és kik azok most?
Bob Dylant, a Fleetwood Mac-et, a The Cranberries-t, az olasz Angelo Branduardit, a Supertrampet, és Mike Oldfieldet mondanám. Rengeteg experimentális zene, egy kis rock, sok popzene… Egy nagy egyveleg, igazából. Úgy gondolom, elég színes a zenei ízlésem.
És a nagy klasszikusokat soroltad fel.
Igen, kiskoromban sokat hallgattam a klasszikusokat. A mai napig hallgatom őket, emellett pedig imádom a Motown zenét. James Brownt, Michael Jacksont, és Prince-t is. Imádom, hogy igazi előadók is. Tudod, nemcsak nagyszerű zenét csináltak, de nagyszerű előadók is voltak, ami szerintem nagyon fontos ahhoz, hogy zenei pályára lépj.
Beszélgessünk a Milkshake Man-ről. Zeneileg új terület volt számodra, hiszen addig sokkal visszafogottabb zenét készítettél tele érzelmekkel, aztán pedig előrukkoltál ezzel a nagyon csillogó, pörgős dallal. Mi állt ennek a váltásnak a hátterében?
Nagyon tetszik ez a kérdés. A Milkshake Man, vagyis ez a fajta zene és hangzás mindvégig bennem volt, de régebben úgy érzem, egy kicsit féltem ilyen módon kifejezni önmagam. Pedig hatalmas része a személyiségemnek. Azok, akik eljönnek a koncertjeimre, ezt már tudják, és teljesen megértik. Bár a hangzásvilág eléggé eltérő, akik ismernek, tudják, hogy ez is a személyiségem része, ez is én vagyok. Ez a csodálatos a zenében. Annyiféle módon fejezhetjük ki magunkat, és ez mind a hangzásvilágtól függ.
Ha a régebbi zenédet nézed, van olyan dalod, amire rettentő büszke vagy, és azt kívánod, bárcsak olyan népszerű lenne, mint a Milkshake Man vagy a Mrs. Hollywood?
Persze, hogy van. A Double Down szerintem a kedvenc dalom, amit valaha is írtam. Egy nagyon érzelmes ballada, és nagyon büszke vagyok rá, mert a produceri munkájában is benne volt a kezem rendesen. Két jó barátommal írtam Sydney-ből. Igazán személyes élmény volt.
Jelenleg is tart a turnéd, és jövő héten Budapesten lépsz fel. Már nagyon várjuk. Kíváncsi vagyok, mi az első dolog, ami eszedbe jut, ha Magyarországra gondolsz?
Az első dolog, ami eszembe jut, az az, hogy éhes vagyok. De ha tényleg az országra gondolok, tulajdonképpen akkor is a kaja jut eszembe. Nem tudom, most lehet, hogy összekeverem valamivel, de azt hiszem, ettem már magyar ételt. Várj, nem is. Nem is. A csodálatos nemez ruházat jut eszembe, ami nálatok készül. Van egy mellényem, most pont nem az van rajtam, de az kézzel készült Magyarországon. Gyönyörű. Ahogy ti szövitek a ruhákat, az egyszerűen elképesztő.
Nagyon menő. Várom, hogy felfedezhesd a városunkat, Budapestet is. Mesélsz nekem az eddigi legőrültebb koncertélményedről?
A legőrültebb koncertélményem… Azt mondanám, amikor egyeszer Ausztráliában, Észak-Queenslandben léptem fel. A koncert után egyből rohantam a mosdóba – bocsi, hangzavar van a háttérben – szóval rohantam a mosdóba, és ott volt egy rajongó, aki valahogy áttörte magát a biztonságiakon. Felugrott a színpadra, és egészen a mosdóig követett.
Ne már.
Ja. Szóval pisiltem, és pisilés közben megragadott hátulról, de nagyon durván.
Jézusom, nagyon félelmetes lehetett.
Ja, de nem volt nagy gáz. Szerintem elég izmos vagyok ahhoz, hogy megvédjem magam.
Természetesen muszáj beszélnünk az Eurovízióról is. Mi a kedvenc emléked az egész Eurovíziós kalandodból?
Hű, ez jó kérdés. Igazából az országok, ahova eljuthattam. Rengeteg olyan országot láthattam, ahol azelőtt még sosem jártam. Az egyik kedvencem Olaszország volt, aztán ott volt Riga is Litvániában. Annyira gyönyörű az a város. Soha semmi nem fogja tudni felülmúlni azt az élményt, hogy a világ ennyi különböző kultúráját megtapasztalhattam.
Nyilván egy nagyon híres, nagyon hosszú múlttal rendelkező versenyről beszélünk, így biztos, hogy volt valamiféle elképzelésed, hogy milyen lesz, mielőtt belevágtál. Volt bármi, ami meglepett, vagy teljesen máshogy volt, mint amire számítottál?
Nem igazán. Nem, inkább csak azon lepődtem meg, hogy mennyire barátságos volt a többi előadó. Azt hallottam, hogy az előző években eléggé versengő volt a légkör, és sok volt a rivalizálás, meg az efféle dolgok. De tényleg rettentő kedves volt mindenki. Mindannyian támogattuk egymást, és nagyon jó barátokká váltunk. Szóval ja, talán ez volt a legnagyobb meglepetés.
Készültem neked egy kis játékkal. Egy playlistet fogunk összerakni együtt, amit úgy fogunk elnevezni, hogy Go-Jo go-to dalai. Mondok neked pár kérdést, és neked csak egy dallal kell válaszolnod, oké?
Mehet.
Az első: egy dal, amit akkor hallgatsz, amikor boldog vagy.
She Lit a Fire a Lord Hurontól.
Egy dal, amit akkor hallgatsz, ha egy kis extra motivációra van szükséged.
Talán a Dreams a Whiskeytowntól. Az egy Fleetwood Mac feldolgozás.
Egy dal, amit színpadra lépés előtt hallgatsz.
Mr. Brightside a The Killers-től.
Egy dal, ami a gyerekkorodra emlékeztet.
A Dreams a The Cranberries-től.
Egy dal, amit bárcsak te írtál volna.
Somebody That I Used to Know Gotye-től.
Szeretem azt a számot. És az utolsó az örök kedvenc Eurovíziós dalod.
Az örök kedvenc Eurovíziós dalom… Ez folyon változik, pont nemrég találtam rá egy új kedvencre. Talán a Mon amour-t mondanám Slimane-től.
Tetszik, tetszik. Szerintem nagyon jó kis playlistet dobtunk össze együtt.
Egyetértek.
És mi a következő lépés számodra? Mire számíthatunk tőled a közeljövőben?
Igazából a következő dalom pár héten belül érkezik. Egy másik Eurovíziós előadóval lesz, de még nem mondom el, még nem mondhatom el, kivel, mert meglepetésnek szánjuk. Dolgozom az albumomon is, aztán pedig újra turnéra indulok. Jövő év elején Ausztráliában fogok koncertezni, aztán utána visszatérek Európába is.
Alig várom az új zenét. És végül, üzennél valamit a magyar rajongóidnak?
Hát persze! Alig várom, hogy ellátogassak hozzátok a következő hetekben. Most először fogok nálatok járni, szóval, ha ez még azelőtt kikerül, hogy ott lennék, nagyon örülnék pár ajánlásnak a kommentekben. Írjátok meg, mit csináljak, mit egyek, miket próbáljak ki, miket nézzek meg, minden ilyesmit. Nagyon várom már, és ti vagytok a legjobbak. El sem hiszem, hogy Magyarországon is vannak rajongóim. Nagyon menő. Alig várom, hogy találkozhassak veletek.
