A betegségéről vallott Eric Dane: már csak egy kezét tudja használni, fél, hogy hamarosan meghal

Először állt kamerák elé a színész, mióta bejelentette, hogy gyógyíthatatlan betegséggel küzd.

Áprilisban jelentette be Eric Dane a szívszorító hírt, miszerint egy gyógyíthatatlan betegséggel küzd. A színész ALS-ben, vagyis amiotrófiás laterálszklerózisban szenved, amely az idegrendszert érinti, és izombénulást okoz. A diagnózisa óta most először állt kamerák elé, és őszintén vallott az állapotáról.

A Grace klinika és az Eufória 52 éves sztárja elárulta, hogy már csak az egyik kezét tudja használni, és fél, hogy hónapokon belül az összes végtagja lebénul.

Reklám 1

Egy kezem maradt, amit tudok használni. A bal oldalam még működik, de a jobb oldalam már egyáltalán nem. De érzem, hogy a bal kezem is kezdi felmondani a szolgálatot. Úgy érzem, már csak hónapok kérdése, és a bal oldalamnak is annyi. Aggódom a lábaim miatt

– nyilatkozta a Good Morning America című műsorban.

9 hónap volt, mire diagnózist kapott

Eric elmondása szerint a betegsége első tünetei másfél évvel ezelőtt jelentkeztek nála. Gyengébbnek kezdte érezni a jobb kezét, azonban nem gondolta túl a dolgot. Azt hitte, pusztán annyiról van szó, hogy túl sokat nyomkodta a telefonját, és ezért elfáradt a keze.

Néhány héttel később észrevettem, hogy rosszabbodott a dolog. Elmentem egy specialistához, aki továbbküldött egy másik specialistához. Aztán elmentem egy neurológushoz, aki szintén továbbküldött egy másik neurológushoz, aki pedig azt mondta, ez messze túlmutat a hatáskörén

– árulta el.

A színész fél, hogy a lányai édesapa nélkül fognak felnőni.

Végül kilenc teljes hónapba telt, mire diagnosztizálták a betegségét. Azóta gyökeresen megváltozott az élete. A sztár például egykoron versenyszerűen úszott, most azonban már nincs biztonságban a vízben. Elárulta, hogy egyszer a kamaszkorú lányának kellett kimentenie az óceánból egy nyaralásuk során, amikor búvárkodtak, ugyanis nem volt elég ereje ahhoz, hogy magától visszamásszon a hajójukra.

A lányom visszarángatott a hajóra. Az volt az a pillanat, amikor teljesen összetörtem, és zokogni kezdtem. Gondoskodtam róla, hogy a lányom visszamenjen a vízbe a barátjával, és folytassák a búvárkodást az idegenvezetővel. De én teljesen összeomlottam.

Nem adja fel, de fél, hogy hamarosan meghal

A színész leszögezte, hogy nem fogja egykönnyen feladni a küzdelmet. Úgy fogalmazott, a betegsége előrehaladtával is harcolni fog azért, hogy amit csak lehet, saját maga csinálhasson, de tudja, hogy sok mindenre nincs ráhatása.

A szívem mélyén úgy érzem, ez még nem a vég számomra. Küzdök, ahogy csak tudok, de rengeteg minden nem rajtam múlik.

A legnagyobb félelme az, hogy hamarosan meghal, és a most 13 és 15 éves lányai édesapa nélkül fognak felnőni.

Mérges vagyok, mert fiatal voltam, amikor az édesapám itt hagyott minket, és most nagy az esélye annak, hogy a lányaim nagyon fiatalok lesznek még, amikor én elmegyek.