Csupán 5 hónap házasság után válik a férjétől a Hannah Montana sztárja

Tavaly októberben házasodtak össze, decemberben pedig már szét is mentek.

Nem volt hosszú életű a Hannah Montana sztárja, Emily Osment házassága. A színésznő és a férje, a zenész Jack Anthony tavaly októberben keltek egybe, most pedig, kevesebb, mint 5 hónap házasság után már válnak is. Mi több, már hónapokkal ezelőtt szakítottak.

A válókereset szerint, melyet Emily a héten, március 7-én adott be, 2024. december 7. óta nem alkotnak egy párt. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint 2 hónapig éltek együtt férj és feleségként. A válásuk okának a kibékíthetetlen ellentéteket jelölte meg a sztár.

A Disney Csatorna egykori üdvöskéje a People magazinnak egy pár soros közleményt is kiadott a válásával kapcsolatban. Ebben elmondta, hogy azért ugrott fejest a házasságba, mert ki szeretett volna tartani a döntése mellett, azonban a kapcsolata nem működött.

Úgy gondolom, az embernek teljes mellszélességgel ki kell tartania minden nagy döntése mellett, amit meghoz az élete során, legyen szó a munkájáról, a kapcsolatairól, vagy bármiről. A házasságom viszont egyszerűen nem működött

nyilatkozta.

A válást megkönnyíti, hogy a felek kötöttek házassági szerződést. 

Kevesebb, mint 5 hónapja házasodott meg Emily Osment, de máris válik a férjétől.

Az eljegyzéskor még dúlt a szerelem köztük

Emily és Jack 2021-ben kezdtek el randizni. A lánykérésre 2023 júliusában került sor, és akkor még minden rendben volt közöttük. A színésznő boldogan mutogatta az eljegyzési gyűrűjét az Instagram oldalán, és azt írta, hogy soha nem volt még ennyire boldog.

Büszke vagyok az életünkre, amit közösen építettünk fel, és azokra az emberekre, akikké egymás mellett váltunk az elmúlt évek során. Hatalmas és egyedi a szerelmünk, és tudom, hogy általa mindenre képesek vagyunk

– írta akkor.

Az esküvőt tavaly október 12-én tartották, pár nappal később pedig a CBS reggeli műsorában jelentette be a nagy hírt a sztár. Bár sok részletet nem osztott meg a kapcsolatukról, azt nyilatkozta, eddig csodálatos a házas élete.

Eddig minden nagyszerű. Az elmúlt napok egyszerűen mesések voltak

– ecsetelte.

Úgy tűnik, sok minden változott kevesebb, mint 2 hónap alatt. Bár pontosan nem tudni, mi zajlott le kettejük között, valószínű, hogy nem jó viszonyban váltak el egymástól, hiszen Emily még a Jackkel közös képeit is letörölte az Instagram oldaláról.