Idén júliusban jön A nyár, amikor megszépültem 3. és egyben utolsó évada

A befejező évad 11 epizódból fog állni.

Egy jó és egy rossz hírrel is készült a Prime Video A nyár, amikor megszépültem rajongóinak. A jó hír, hogy hamarosan nézhetjük a várva várt harmadik évadot, ugyanis bejelentették, hogy idén júliusban érkezik. A rossz hír viszont, hogy ez lesz az utolsó is egyben.

Nem meglepő egyébként, hogy véget ér a széria. Minden évada egy regényt dolgoz fel Jenny Han könyvsorozatából, ami összesen három könyvből áll.

A befejező felvonás az eddigieknél több részből fog állni. Míg az első évad 7, a második pedig 8 epizódot foglalt magába, addig a soron következő harmadik 11 részes lesz.

A folytatást az eredeti tervek szerint még tavaly megkaptuk volna, azonban végül idénre halasztották a bemutatót. A megjelenés pontos dátumáról egyelőre nem rántották le a leplet.

A soron következő, harmadik lesz A nyár, amikor megszépültem utolsó évada.

Team Conrad vagy Team Jeremiah?

A sorozat 2022-ben startolt el, és azonnal hatalmas sikert aratott. A történet középpontjában egy fiatal lány, Belly (Lola Tung) áll, aki egy szerelmi háromszög kellős közepén találja magát egy testvérpár, Conrad (Christopher Briney) és Jeremiah (Gavin Casalegno) között. 

Belly a szerelmet és a fájdalmat is megismeri, ahogy egyre bonyolódik a kapcsolata a két nagyon különböző sráccal. Mindeközben pedig a nézők eldönthetik maguknak, hogy Team Conrad, vagy Team Jeremiah oldalán állnak.

Az utolsó évadban, mely az Örökké nyár lesz című regényen alapszik, Belly kénytelen lesz egyszer és mindenkorra választani a két fiú között. De vajon melyikük lesz a befutó?