San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala a Daddy Said No, mely görbe tükröt állít a magyar valósággal szembe.
A Daddy Said No a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot.
„A san marinói jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyarország – apánk kérésére – évek óta nem indul az Eurovízión.” – mondta Fekete Giorgio a jelentkezésről. „Mi már azzal nagyon boldogok vagyunk, hogy kimehettünk San Marino-ba mindezt elénekelni, és most örömmel osztjuk meg a dalt a hazai közönséggel is” – tette hozzá az énekes.
Magyarország 2019 óta nem indul az Eurovíziós fesztiválon, ezzel megvonva esélyt a magyar előadóktól, hogy megmutassák tehetségüket egy szélesebb nemzetközi közönség előtt. Az együttes ez ellen a döntés ellen lázadt új, Daddy Said No című számával, amely mától már elérhető YouTube-on és a streaming platformokon.
A dalszöveg erős utalásokat tesz a hazai politikai helyzet kényelmetlen részeire. Például az alábbi sor a banda 2023-as Sziget Fesztivál Nagyszínpados koncertjére egy utalás, mely során a frontemberük egy „A homofóbok buzik” feliratú pólóban állt színpadra:
My daddy is disappointed in me (It was just a funny T-shirt but I guess I hurt his ego)

De szó esik például arról a nevetséges törvényről is, melynek hatására a könyvesboltok kénytelenek fóliába csomagolni az olyan megjelenéseiket, melyben például azonos nemű szereplők létesítenek kapcsolatot egymással:
He locks me in my room
Wraps in plastic all my books
A Carson Coma a san marinói szál mellett az itthoni karrierjét is építi tovább: péntekig (február 28.) lehet még jelentkezni a Palántaprogramra, amellyel hazai pályakezdő együtteseket támogatnak a bandatagok. Az angol nyelvű megjelenést magyar nyelvű dalok követik hamarosan, amelyekből már fel is csendülhet egy szám a közelgő Nagy Carson Coma Reunionon, május 23-án a Budapest Parkban.