Áprilisban érkezik Jacob Elordi új sorozata

Jacob Elordi új sorozata, A keskeny út a mély északra április közepén debütál, hazánkban a MAX felületén.

2025 lesz az az év, amikor szinte minden sarkon Jacob Elordi arca fog visszaköszönni, ugyanis a színész minimum 4 filmet és/vagy sorozatot dob piacra idén, 2026-ban pedig folytatódik a sor, például az Eufóriával. Tegnap pedig lehullott a lepel arról, hogy A keskeny út a mély északra (The Narrow Road to the Deep North) c. sorozata mikor érkezik.

Elordi tegnap a berlini filmfesztivál egyik kiemelt vendége volt, ahol a már emlegetett A keskeny út a mély északra c. sorozata miatt volt hivatalos. Az ausztrál rendező, Justin Kurzel ötrészes sorozatként dolgozta fel A keskeny út a mély északra történetét, amely Dorrigo Evans (Elordi) életét követi nyomon. A szelíd természetű orvostanhallgató mindig egy verseskötetet hord a zsebében. A történet először fiatal éveit mutatja be, majd ahogy katonai orvosként besorozzák és japán hadifogságba kerül, végül pedig hosszú, látszólag sikeres életét, amikor már sebészként, mecénásként és vonakodó háborús hősként ismerik.

Elordi mellett a női főszerepben Odessa Young-ot láthatjuk majd, illetve feltűnik a sorozatban Simon Baker is, akit a nagyközönség valószínűleg A mentalista c. sorozatában alakított karaktere miatt ismer.

Bemutató

A sorozatot 2025. április 18-án mutatják majd be világszerte, így hazánkban is ekörül várható a premier, ugyanis a készítők a húsvéti időszakot lőtték be direkt. Érdekesség, például Ausztráliában, Kanadában és Új-Zélandon az Amazon Prime Video mutatja majd be az alkotást, az Egyesült Királyságban a BBC és a BBC One, német anyanyelvű területeken a Sky, Közép- és Kelet-Európában, így hazánkban is majd a MAX felületén kell keresni.