Egy visszaszámláló jelent meg az énekesnő weboldalán.
Hamarosan érkezik Lady Gaga hetedik stúdióalbuma, és már nem kell sokat várni a bejelentésre. Az énekesnő weboldalán ugyanis egy visszaszámláló jelent meg, így kiderült, mikor rántja le a leplet a korong megjelenési dátumáról. Hazai idő szerint kevesebb, mint egy hét múlva, január 27-én, délután 5 órakor már tudni fogjuk, mikor hallgathatjuk teljes egészében a lemezt.
A sztár már korábban elárulta, hogy az album februárban kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra. Biztosan rajta lesz a Bruno Marsszal közös Die With A Smile című slágere, illetve a Disease is.
Kicsit több is kiderült, mint azt Gaga tervezte
Valószínűleg Gaga egyelőre csak a visszaszámlálót szerette volna megosztani a nagyvilággal, de ennél több is kiderült. A szemfüles rajongók ugyanis megtalálták a weboldal kódjában az album címét, a borítóját, sőt, a megjelenési dátumát is. Eszerint, hacsak nem direkt félre szerették volna vezetni a fanokat, a korong címe Mayhem lesz, és február 14-én érkezik.
Íme a kép, amit az oldal kódjában rejtettek el, és valószínűleg a borító lesz:
Visszatér a gyökereihez
Az előadó még tavaly novemberben mesélt a Vogue-nak arról, hogy mire számíthatunk az új anyagától. Elmondása szerint visszatér vele a gyökereihez, a sötétebb popzenéhez, és több műfaj is megjelenik rajta.
Az album műfaji szempontból kaotikus – műfaji határokat feszeget, és szerintem ezáltal egy mélyen személyes betekintést nyújt az elmémbe, mint producerébe és abba, ahogyan a zenére gondolok
– árulta el.
Hozzátette, hogy nem lesz egy túl komoly mű. Inkább azért készült, hogy egy jót bulizzanak rá a rajongók.
Az album nem kifejezetten komoly, inkább nagyon szórakoztató, és azért készült, hogy élvezd egy buliban, egy klubban, vagy otthon, miközben jól érzed magad, és megszabadulsz az aggodalmaidtól.