Még több, mint egy évet kell várnunk a premierre.
Idén júliusban jelentette be az Oscar-díjas rendező, Emerald Fennell, hogy a következő nagy dobásaként Emily Brontë 1847-es klasszikus regényét, az Üvöltő szeleket hozza el a mozivászonra, szeptemberben pedig megtudhattuk, hogy a főszerepben Margot Robbie-t és Jacob Elordit láthatjuk majd. Most pedig az is kiderült, hogy mikor érkezik az alkotás – sajnos azonban még több, mint egy évet kell rá várnunk.
A film az Egyesült Államokban Valentin-nap előtt egy nappal, február 13-án jelenik meg, de nem jövőre, hanem csak 2026-ban. A forgatás a tervek szerint 2025 első felében veszi kezdetét.
A regény középpontjában egy árva gyerek, Heathcliff áll, akinek a személyiségfejlődését, és a Catherine Earnshawval való különös, szerelmet és gyűlöletet vegyítő kapcsolatát kiskorától egészen idős koráig követhetjük nyomon. Jacob Heathcliff bőrébe bújik majd, Margot pedig Catherine karakterét fogja alakítani. A két sztár mellett olyan színészek tűnnek még fel benne, mint Hong Chau, Alison Oliver, vagy éppen Shazad Latif.
A történetet többször megfilmesítették az évek során. Már 1920-ban is készült belőle egy némafilm, legutóbb pedig 2011-ben elevenedett meg a mozivásznon. A leghíresebb adaptációja 1992-ben jelent meg, melyben a legtöbbel ellentétben a regény második felét is feldolgozták.
Több stúdió is harcba szállt a filmért, a legnagyobb összeget, nem kevesebb, mint 150 millió dollárt pedig a Netflix adta volna érte. A készítők azonban visszautasították a streaming óriás ajánlatát, és helyette a Warner Bros. mellett döntöttek, akik ugyan “csak” 80 millió dollárt ajánlottak, de így mozikban lesz majd látható az adaptáció, és egy nagyszabású marketingkampányt is kerítenek köré. A produceri munkálatokat Margot Robbie produkciós cége, a LuckyChap látja el.
A rendező, Emerald Fennell neve olyan filmek kapcsán lehet ismerős, mint a hatalmas sikert aratott Saltburn, melyben szintén szerepelt Jacob Elordi, vagy éppen az Ígéretes fiatal nő. Hogy miért szerette volna megfilmesíteni az Üvöltő szeleket?
Mindig is megszállottja voltam a gótikus irodalomnak. Ez egy olyan műfaj, melyben a humor és a horror, a gyűlölet és a vágy, a szex és a halál örökké összekapcsolódnak, és amelyben minden mozzanat magában hordozza az erőszakot, vagy a szexet, vagy mindkettőt
– nyilatkozta még év elején a Los Angeles Timesnak.