Két videóval is megörvendeztette a rajongóit az énekesnő.
Kevesebb, mint egy hete robbantotta Lady Gaga a várva várt hetedik stúdióalbuma felvezető kislemezét, mely a Disease címet kapta, és a dark-pop gyökereihez tért vissza vele, most pedig befutott a dal hivatalos kisfilmje is. A videót a legjobban úgy tudnánk körülírni, hogy a leginkább Gagás dolog, amit Gaga az elmúlt években csinált: kreatív, sötét, furcsa, és mögöttes tartalommal rendelkezik.
A klipben ugyanis az énekesnő három különböző karakterként is feltűnik, és így mutatja be azt, ahogy a belső démonaival küzd. Nem bízta a véletlenre, hogy a rajongói miképpen fogják értelmezni a szerzemény képi világát, és egy jó hosszú posztban fejtette ki, hogy mi inspirálta, és mit is jelent számára a dal és a videó.
Sokat gondolkodom a saját belső démonaimmal való kapcsolatomon. Sosem volt könnyű szembenézni azzal, hogy mennyire el tud csábítani a káosz és a zűrzavar. Ettől úgy érzem magam, mintha be lennék zárva. A Disease arról szól, hogy szembenézek ezzel a félelemmel, saját magammal és a belső sötétségemmel, és rájövök, hogy néha nem tudok győzni vagy megszökni azoktól a részeimtől, amelyek megrémítenek. Próbálhatok elfutni előlük, de attól még az énem részei, és hiába futok, végül újra találkozom velük, még ha csak egy pillanatra is. Táncolni, átalakulni, menekülni, tisztulni. Újra és újra, vissza önmagamhoz. Ez az integráció a nap végén gyönyörű számomra, mert az enyém, és megtanultam kezelni. Én magam vagyok a saját szimfóniám karmestere. Én vagyok minden színész a darabokban, amelyekből a művészetem és az életem áll. Bármennyire is ijesztő a kérdés, a válaszok bennem vannak. Lényegi, elválaszthatatlan részei annak, ami én vagyok. Megmentem magam azzal, hogy tovább megyek. Teljes vagyok, erős vagyok, és készen állok a kihívásra
– írta.
A kisfilmbe egyébként egy kis meglepetést is belecsempészett a sztár, ugyanis 2 perc 10 másodpercnél egy új dalrészletet hallhatunk benne.
Nem ez az egyetlen dolog, amivel megörvendeztette halloween alkalmából a fanokat Gaga. A Disease klipjével együtt az előző slágere, a Bruno Marsszal közös Die With A Smile élő verziójának a videóját is piacra dobta:
Gaga hetedik stúdióalbuma jövő tavasszal érkezik.