A turné Los Angeles-i állomásán rögzítették az anyagot.
Jövő márciusban ér véget Olivia Rodrigo első arénás turnéja, a GUTS World Tour, azonban még egy dátumot hozzáadott az énekesnő a koncertsorozathoz, amikor is a rajongók a nappalijuk kényelméből élvezhetik a showt. Még ebben a hónapban, október 29-én érkezik ugyanis a sztár koncertfilmje a Netflixre, melyet a szülővárosában, Los Angelesben, a Intuit Dome-ban rögzítettek idén augusztus végén.
Nagyon izgatott vagyok, hogy megoszthatom a GUTS világkörüli turnét a rajongóimmal. Akik nem tudtak személyesen ott lenni rajta, most a legjobb helyről élvezhetik a showt, akik pedig ott voltak és velem együtt ünnepeltek, sikítottak, és táncoltak, örülök, hogy ezt megismételhetjük
– nyilatkozta Olivia a bejelentés kapcsán.
Érdekesség, hogy a Los Angeles-i Intuit Dome-ban két koncertet is adott az énekesnő, az első alatt pedig Chappell Roan is csatlakozott hozzá a színpadon, és közösen adták elő a meglepetésvendég HOT TO GO! című slágerét, így lehetséges, hogy ez a különleges előadás is belekerült a koncertfilmbe.
Olivia tavaly szeptemberben dobta piacra a második albumát, a GUTS-t, és a korong standard változatáról az összes dal felcsendült élőben a turnén, így például a vampire, a bad idea right?, a get him back!, és az all-american bitch is. Mi több, az album deluxe verziójáról is előadott két dalt, méghozzá az obsessed-et, és a so american-t. Természetesen a SOUR-ról is felkerült jó pár szerzemény a dallistára, többek között a traitor, a drivers license, a good 4 u, és a deja vu is.
A GUTS World Tour idén februárban startolt el, és összesen 99 koncertet foglal magába. Európában olyan városokban láthatták az énekesnőt a rajongók, mint Amszterdam, Berlin, Párizs, Lisszabon, vagy éppen London.