3 millió forintos jegy is van az Imagine Dragons budapesti koncertjére

Persze azért ennél olcsóbban is megnézhetjük a bandát élőben.

A tavalyi Szigetes koncertjük után jövő nyáron visszatér Budapestre az Imagine Dragons, és ezúttal a Puskás Arénában láthatja őket a magyar közönség a LOOM világkörüli turnéjuk keretein belül. Bár a teljeskörű jegyértékesítés csak szeptember 13-án veszi kezdetét, előtte két elővétel is lesz, amiknek köszönhetően a rajongók elsőként biztosíthatják be a helyüket a felejthetetlennek ígérkező koncertre. A Live Nation elővétel szeptember 12-én starol el, a banda regisztrált rajongói azonban már most lecsaphatnak a jegyekre, így megtudhattuk, mennyibe is kerülnek.

A legdrágább jegyet több, mint 3 millió, egészen pontosan 3.167.100 forintért szerezhetjük be – persze ehhez különleges VIP szolgáltatások is társulnak, többek között egy gitár is, amin a banda egyik tagja játszik az est során, és az összes tagja dedikálja. Ezen kívül még három VIP csomag van: egy álló 304.200 forintért, még egy álló 128.200 forintért, egy ülő pedig 139.200 forintért.

Egy sima állójegy 33.200 forintba kerül, a sima ülők pedig 19.100 és 44.100 forint között mozognak.

Íme az ülésrend az összes jegykategóriával és az áraikkal együtt:

A LOOM turné európa szakasza május 31-én veszi kezdetét Zürichben, Budapesten pedig június 14-én lép színpadra a banda.

További jegyinfókért katt ide!