Ekkor érkezik a Netflixre a SZÖRNYETEGEK: A Lyle és Erik Menendez-sztori

Az első betekintőt is megkaptuk hozzá.

Két éve jelent meg és rázta meg az egész világot Ryan Murphy Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori című sorozata, a hatalmas sikerre való tekintettel pedig hamar be is rendelték belőle a második évadot. Persze nem a milwaukee-i kannibál néven is elhíresült Dahmer története folytatódik, helyette egy antológiát csináltak az alkotásból, így minden évad egy újabb hírhedt gyilkosra fókuszál majd. Az új részek a testvérpár Lyle és Erik Menendez történetét mesélik majd el, akiket 1996-ban ítéltek el a szüleik meggyilkolásáért, most pedig, a bűntett évfordulóján, vagyis augusztus 20-án a Netflix lerántotta a leplet a premier dátumáról.

SZÖRNYETEGEK: A Lyle és Erik Menendez-sztori szeptember 19-én érkezik a streaming platformra, a bejelentéssel együtt pedig az első betekintőt is megkaptuk hozzá. A rövid videóban azt láthatjuk, amint a két testvér, akiket Cooper Koch és Nicholas Alexander Chavez alakítanak, besétálnak a családi házukba, majd egy lövést hallhatunk. 

A gyilkos testvérpár szüleit, José és Mary Louise “Kitty” Menendezt 1989-ben lőtték le a Beverly Hills-i házukban. A fiaik, Lyle és Erik eleinte nem szerepeltek a gyanúsítottak között, azonban pár hónap elteltével a rendőrség mégis gyanúsítottként kezdte kezelni őket. Végül Erik bevallotta a tettüket a pszichológusának.

A tárgyalások során azt állították, hogy önvédelemből öltek, mert a szüleik, főként az apjuk, egész életükben fizikailag, érzelmieg, és szexuálisan is bántalmazták őket. A két férfi a mai napig kitart amellett, hogy ezért, és nem a családi vagyon megszerzése érdekében gyilkolták meg a szüleiket. Az első tárgyalás holtpontra jutott, a második során azonban életfogytiglanra ítélte őket a bíróság.

Josét Javier Bardem hozza el a képernyőre, míg az édesanyát Chloë Sevigny személyesíti meg.

Az első évadban Evan Peterst láthattuk a főszerepben, Jeffrey Dahmerként, azonban a színészt annyira megviselték a munkálatok, hogy leszögezte: semmiképpen nem tervez visszatérni az antológia többi évadában.