Rengeteg izgalomra számíthatunk a befejező részekben.
Idén, 6 év után véget ér a Netflix sikersorozata, az Elit, mely 2018-ban hódította meg először a képernyőt. A befejező, nyolcadik évad ebben a hónapban érkezik, és pár hete az első betekintőt is megkaptuk hozzá, most pedig befutott a hivatalos előzetese.
A történettel kapcsolatban a legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon ezúttal kit gyilkolnak meg? Most kiderült, hogy Joel lesz az új évad rejtélyének az áldozata, aki a hetedik évadban Omar és Iván között kényszerült választani. Végül szakított Omarral, és Ivánnal maradt, azonban úgy fest, egyáltalán nem lett boldog vége a kettejük kapcsolatának.
Mindeközben betekintést nyerhetünk abba is, mire számíthatunk még a befejező részekben. A szex, a drogok, és a gyilkosság adott, azonban egy rég nem látott karakter is visszatér bennük, méghozzá a Nadia-t alakító Mina El Hammani, akit a negyedik évad óta nem láthattunk a szériában.
A már jól ismert szereplők közül feltűnik még többek között a képernyőn Omar Ayuso, André Lamoglia, Valentina Zenere, Mirela Balić, Gleb Abrosimov, Fernando Líndez, Nadia Al Saidi, Ander Puig, Carmen Arrufat, Iván Mendes, Maribel Verdú, és új arcokat is megismerhetünk, akik nem mások, mint Ane Rot, Nuno Gallego, Alexandra Pino, and Mario Ermito.
Bár erre nincs utalás az előzetesben, valószínűleg a befejező epizódok történetének szerves része lesz Raúl halála is, akit Carmen, Iván és Chloe édesanyja lökött le az erkélyről, miután megtudta, hogy bántalmazta a lányát.
A rajongók azt remélik, hogy több ismerős karakter is visszaköszön majd a sorozat korábbi évadaiból, ám erről egyelőre nincs hír, így csak abban reménykedhetünk, hogy meglepetésnek szánják a készítők.
Az Elit nyolcadik évada július 26-án érkezik a Netflixre.