Mától nézhető A Bridgerton család 3. évadának második fele

Izgalmakban nem lesz hiány az új részekben.

Májusban startolt el A Bridgerton család harmadik évada, melynek akkor az első négy részét kaptuk meg, most pedig megérkezett a folytatás is. Mától nézhető a Netflixen a sikersorozat újabb felvonásának a második fele, mely szintén négy epizódból áll.

A negyedik rész egy igazán forró hintós jelenet után reményteljesen ért véget, miután Colin (Luke Newton) végre megkérte Penelope (Nicola Coughlan) kezét, azonban a pár útja a boldogság és a házasság felé nem lesz akadálymentes – sőt, még csak most kezdődnek az igazi megpróbáltatásaik. Colin testvére, Eloise (Claudia Jessie) ugyanis azzal fenyegeti egykori legjobb barátját: ha magától nem hajlandó elmondani a leendő férjének, hogy ő Lady Whistledown, ő fogja leleplezi a titkát, abban pedig nem lenne semmi köszönet.

Az évad első felében Penelope elhatározta, hogy itt az ideje férjet találni magának, amiben Colin volt a segítségére, és leckéket adott neki, hogy elérje a célját. A leckék azonban egy kicsit túl jól kezdtek működni, és mindkettejüknek be kellet látnia, hogy nem csupán barátként tekintenek a másikra, amit végül meg is tettek.

Az első négy részben olyan slágerek klasszikus feldolgozásai csendültek fel, mint Billie Eilish-tól a Happier Than Ever, vagy éppen Pitbulltól a Give Me Everything, ami ennek köszönhetően több, mint egy évtizeddel a megjelenése után ismét nagy népszerűségre tett szert, és a folytatásban is egy rakat slágert hallgatunk majd zenekari feldolgozásban. Ezúttal Demi Lovato, Ariana Grande, a Coldplay, Ellie Goulding, Taylor Swift, és az Imagine Dragons egy-egy dalát öltöztették új köntösbe a sorozathoz, mi több, most először egy eredeti szerzemény is íródott a szériához, mely az All I Want címet kapta.