A focipálya után a tévéképernyőt is meghódítaná a sportoló.
Travis Kelce, akinek a nevét az amerikai foci rajongóin kívül még milliók ismerték meg a Taylor Swifttel való kapcsolatának köszönhetően, a focipálya után a tévéképernyőt is készül meghódítani. A sportolóval jelenleg is tárgyal az Amazon Prime Video, és ha sikerül egyezségre jutniuk, ő lesz a műsorvezetője az Okosabb vagy, mint egy 5-es? című vetélkedő újraélesztett változatának.
A reboot a jelenlegi információk szerint nem gyerekekre, hanem sztárvendégekre fókuszálna, azonban ennél többet egyelőre nem tudni róla. Az eredeti műsor 2007-ben startolt el az Egyesült Államokban, és nagy sikernek örvendett: összesen hat évadot, és 118 epizódot élt meg.
Számos ország átvette a műsort, így hazánkban is láthattuk a magyar verzióját. Itthon ugyancsak 2007-ben indult útjának a vetélkedő, a műsorvezetője pedig Till Attila volt.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy Travis a foci mellett nyit a szórakoztatóipar felé is. 2016-ban például saját valóságshow-t indított A Nagy Ő mintájára Catching Kelce címen, szerepelt már a Saturday Night Live-ban, és saját podcastje is van a bátyjával, Jasonnel. Az új műsort illetően a bennfentesek szerint az a legnagyobb kérdés, hogy milyen mértékben kötelezheti el magát mellette, ha a továbbiakban is sportkarrierjét szeretné előtérbe helyezni.
Ha célba érnek a tárgyalások, és összejön a vetélkedő, valószínűleg hazánkban is látható lesz majd az Amazon Prime Video-n.