Íme a The After Taste!
Különös, hogy éppen egy olyan című dal ért el milliárdban mérhető hallgatottságot, amely a Strangers, azaz idegenek címet kapta, és mindenki számára inkább egy kedves ismerős. Ez Kenya Grace sikertörténete, amelyet most debütáló középlemezével, a The After Taste-tel koronázott meg. Az újdonságon a táncparkettre hangolt melankólia és élvezet együttes akkordjai szólalnak meg 9 dal formájában.
Tavaly év végén a brit énekesnő történelmet írt azzal, hogy első alkalommal került fel a Billboard által közzétett Hot Dance/Electronic Songs rangsor élére egy olyan számmal, amelyet egy női szerző írt, producerált és énekelt el: ez volt a Strangers. A trackkel a mai napig találkozni a közösségi médiában, rádióban, a boltokban és mindenhol, ahol éppen járunk.
Az előadó így érthető okokból, büszkén mutatja be régóta várt új projektjét, a The After Taste-et, amelyen a Strangers-hez hasonló érzékiségnek, Kenya mágnesként vonzó hangjának, mély témáinak és az elektronikus pop egy teljesen új formájának lehetünk fültanúi.
A lemez azokról a gondolatokról és érzelmekről szól, melyek egy kapcsolat befejeztével maradnak benned. Ezek néha édesek, néha pedig keserűek, de bármilyenek is legyenek, mindig hosszan velünk lesznek
– írta a közösségi oldalain.
Csípd el Kenyát a Budapesttől mindössze 3 órára lévő osztrák Frequency Fesztiválon augusztusban!