Harry Styles stylistjával közös kollekciót dobott piacra a Zara

Több, mint 60 darab közül válogathatunk online és az ületekben.

Harry Lambert neve talán elsőre nem cseng ismerősen, azonban a munkásságával már valószínűleg mindenki találkozott: ő volt például a stylistja Harry Styles 2020-as Vogue címlapjának, melyen szoknyában pózolt az énekes, nem kis port kavarva ezzel, de nem ez volt az első, és az utolsó alkalom, hogy együtt dolgoztak. Többek között a 2019-es Met gálára, az idei Grammy-re, és a Love On Tour elnevezésű koncertsorozatra is ő rakta össze a sztár outfitjeit, most pedig mindenkinek lehetősége akad arra, hogy általa megálmodott darabokkal bővítse a ruhatárát.

A stylist ugyanis a Zarával közös kollekciót dobott piacra: vannak közte nadrágok, kabátok, pulcsik, ingek, és kiegészítők is. A vásárlók több, mint 60 darab közül válogathatnak online és az ületekben, ahol a márka történelmében először a férfi és a női osztályon is megtalálhatóak a ruhák.

Azt szerettem volna, ha mindenkinek szól a kollekcióm. Egy egyszerű, de fontos lépés volt ez

– nyilatkozta Lambert a Guardiannek.

Az inklúzió mellett a másik fontos szempont a kollekció megalkotásánál a fenntarthatóság volt a stylist számára, és elmondása szerint ez is volt az első dolog, amit felvetett, amikor felkereste a márka. A Zara úgy fogalmazott, hogy ezek az eddigi legfenntarthatóbb darabjai, és kizárólag újrahasznosított anyagokból, például poliészterből és gyapjúból készültek.

Katt ide a kollekcióért, melynek a darabjait átlagosan 20-25 ezer forintért vásárolhatjuk meg – persze ennél olcsóbban, és drágábban is találunk termékeket köztük.