Kulcsszereplőtől váltak meg a készítők.
Úgy tűnik, hogy hiába az első évad sikerei, egy főszereplő karakter nem tér vissza a Netflixes Wednesday második évadába, melyet a jelenleg tartó sztrájk után szinte azonnal elkezdenek készíteni Romániában, de lehetséges, hogy Magyarországon folytatják a széria készítését. A DailyMail exkluzívként hozta le a hírt.
Az Emmy díjra is jelölt 22 éves kanadai Percy Hynes White, aki a sorozatban Xavier Thorpe karakterét személyesítette meg, a tervek és bennfentesek információi szerint karaktere ki lett írva a folytatásból és már nem is fogjuk látni visszatérni a következő etapban – megeshet, hogy szimplán említés szinten fogunk hallani arról, mi történt a sorozat univerzumában vele. A hírt egyébként egy, a családhoz közel álló forrás erősítette meg:
Szégyen, hogy a Netflix kihagyja őt a műsorból.
Az ok pedig az év elején kitört szexuális zaklatás vád, melytől extrém hangos volt a sajtó januárban. Keresték a Netflix képviselőit, akik úgy fogalmaztak, hogy a sztrájk miatt ezt a döntést még nem hozták meg. A forrás elmondta, hogy Percy már tudja, hogy karaktere nem tér vissza az iskolába. Igaz, a folytatásban nem is, de több projektje is készül: például a Winter Spring Summer or Fall, melyben Jenna Ortegával szerepel majd közösen.