Nem folytatódik a megosztó sorozat.
Nyár elején startolt el az HBO-n az Eufória készítője, Sam Levinson és The Weeknd sorozata, Az Idol, azonban sem a nézők, sem pedig a kritikusok szívébe nem lopta be magát: a Rotten Tomatoes oldalon a közönség 41%-ra értékelte a 100-ból, a kritikusok pedig még ennél is szőrösszívűbbek voltak vele, és összesítve csupán 19%-ot adtak neki. Ha ez még nem lenne elég, rengetegen támadták is a szériát a története és a mondanivalója miatt, többek között azért, hogy mennyire tárgyiasítva mutatja be a Lily-Rose Depp által megformált női főszereplőt, Jocelyn-t.
Mindezek ellenére eddig nem lehetett tudni, hogy folytatódik-e a készítők szavaival élve „Hollywood legbetegebb szerelmes története” – bár az elég árulkodó jel volt, hogy az első évad az eredetileg tervezett 6 helyett csak 5 részen keresztül futott – most viszont bejelentették, hogy nem készül belőle második évad.
Az Idol az HBO egyik legprovokatívabb saját gyártású sorozata, és örülünk neki, hogy ennyire erős érzelmeket váltott ki a nézőkből. Azokban rengeteg gondolkodás és számvetés után az HBO a készítőkkel és a producerekkel együtt úgy döntött, nem szeretne második évadot belőle. Hálásak vagyunk az alkotóknak, a színészeknek, és az egész csapatnak a csodálatos munkájukért
– nyilatkozta az HBO egyik szóvivője.
A történet középpontjában a híres popsztár, Jocelyn áll, aki egy idegösszeomlást követően igyekszik ismét a csúcsra repíteni a karrierjét. Ebben lesz a segítségére Tedros, egy titokzatos guru, aki egy modern szektának a vezetője. Lily-Rose Depp és The Weeknd mellett még olyan sztárok szerepelnek a szériában, mint Troye Sivan, vagy éppen a Blackpink Jennie-je.
Az első epizód premierjére 913 ezren voltak kíváncsiak, a megjelenést követő héten pedig 3,6 millióan nézték meg. A második rész azonban már csak 800 ezer nézővel nyitott, innentől kezdve pedig az HBO nem osztott meg nézettségi adatokat a sorozatról.