Két év múlva érkezhet csak az Eufória folytatása

2 és fél éves szünetet kellett kibírnia az Eufória rajongóinak az első és a második évad között – ahol igazából a világjárvány szólt bele a tervekbe. A Zendaya, Jacob Elordi és Sydney Sweeney nevével fémjelzett alkotás harmadik évada pedig egyelőre nem áll fényesen.

Az új etapra pedig még ennél is többet kell majd várni, ezt pedig most Francesca Orsi, az HBO drámáiért felelős igazgatója is megerősítette. Olyan faktorok játszanak közre ebben, mint Zendaya sűrű forgatási beosztása, a készítő Sam Levinson elkötelezettsége a június elején érkező Az Idol iránt, illetve az íroi strike is.

Az Euphoria egyike azoknak a sorozatoknak, amelyet Az Idol utómunkájával párhuzamosan kezdtünk el írni, de jelenleg még nincs végleges forgatókönyvünk. Nem tudjuk elkezdeni a forgatást, így a műsor ideális esetben 2025-ben érkezik. Ezt az határozza meg, hogy mikor jön vissza Sam, aki jelenleg csak Az Idollal foglalkozik, és éppen befejezi azt.