Íme a Kill Bill új változata!
Két éve az egész világot letarolta Doja Cat és SZA első közreműködése, a Kiss Me More, mely mindkét előadó egyik legnagyobb slágere lett, és még egy Grammy-t is sikerült bezsebelniük vele. Most pedig megérkezett a folytatás, ugyanis az énekesnő kiadta a legutóbbi slágere, a Kill Bill új változatát, a rapperrel kiegészülve.
A dal eredetileg SZA második albumán, a tavaly decemberben megjelent SOS-en kapott helyet, és világszerte uralta a slágerlistákat: az Egyesült Államokban a második, az Egyesült Királyságban a harmadik, a Billboard Global 200-on pedig egyenesen az első helyig sikerült menetelnie.
Az újabb kollab egyébként majdnem napra pontosan két évvel a páros első megaslágere után érkezett meg, ugyanis a Kiss Me More-t 2021. április 9-én dobták piacra.
SZA márciusban fejezte be az SOS turnéja amerikai szakaszát, júniusban pedig Európába is ellátogat vele, olyan városokba, mint Amszterdam, Berlin, Párizs, Zürich, vagy éppen Köln.
Doja legutóbbi albuma, a Planet Her két éve jelent meg, és megannyi slágert köszönhetünk neki. Már gőzerővel dolgozik a folytatáson, melyről elárulta, hogy többet fog rajta rappelni, mint eddig valaha.