Cheryl nem tudja, fog-e még valaha új zenét kiadni

Végleg felhagyna énekesi karrierjével a sztár?

Cheryl utoljára négy éve jelentkezett új zenével, és most elárulta, hogy nem tudja, valaha is visszatér-e az énekléshez. A brit díva jelenleg a 2:22 A Ghost Story című darabban játszik a londoni Lyric Színházban, pár nappal ezelőtt pedig pár rajongónak sikerült elcsípnie az előadás után, és az egyikük a jövőbeli terveiről kérdezte.

Az énekesnő válasza azonban elszomorította a fanokat, ugyanis kiderült, hogy kedvencük lehetséges, hogy végleg felhagy az énekesi karrierjével.

A zene már nem olyan számomra, mint az elején volt. Minden megváltozott. A zeneipar teljesen megváltozott, és nem tudom, hogy egyáltalán lenne-e hely benne még nekem

– árulta el.

Cheryl nevét 2002-ben ismerte meg a világ a Girls Aloud tagjaként, akiknek már az első kislemezük is listavezető lett hazájukban, az Egyesült Királyságban, és több ország slágerlistáján is előkelő helyezést ért el. 2009-ben aztán szólókarrierbe kezdett az énekesnő, és olyan slágereket dobott piacra, mint a Fight for This Love, a Parachute, a Promise This, a Call My Name, vagy éppen a Crazy Stupid Love.

A legutóbbi albuma, az Only Human majdnem egy évtizede, 2014-ben jelent meg, majd több év kihagyás után 2018-ban tért vissza a Love Made Me Do It című kislemezével. Utoljára négy éve jelentkezett új zenével, a Let You című dalával.