Érkezik Avril Lavigne kitálalós dokumentumfilmje

A Disney+-ra érkezhet a film, ahol Avril kitálal.

Több, mint 20 évnyi tapasztalat van Avril Lavigne háta mögött, aki most elmeséli milyen is volt számára a kamerák előtt felnőni és szinte az egész életét a reflektorfény előtt tölteni. Betekintést enged mindennapjaiba is, sőt egészen személyes témákról is megnyílik, van amiről még ő sem beszélt kamerák előtt eddig.

Ezt ígéri az egyelőre megjelenési dátum nélküli Disney+-ra érkező dokumentumfilm, melyről először a The Sun adott hírt. A források szerint egészen a Let Go c. debütáló lemezéig megyünk vissza az időbe, amit még 17 évesen vett fel. Áprilisban pedig 38 évesen érkezik Love Sux c. lemezét népszerűsítő turnéjával Bécsbe.

Avril már egy ideje keményen dolgozik ezen a mélyreható dokumentumfilmen, és a készítők több száz órányi felvétellel rendelkeznek. Hosszasan mesél életéről a filmben, arról is, hogy hogyan és miért állt le egy időre a zenéléssel . Néhány ismerőse is beszél majd a filmben róla. Tinédzser volt Avril, amikor megjelent első korongja, nagyon sok mindenről tud beszélni.

Persze nem csak megaslágeres zenei katalógusáról lesz szó, hanem kapcsolatairól is, például arról is, hogy mi volt közte és a Sum 41 Deryck-je közt, vagy a Nickelback Chadje közt, de a lyme-kór betegségéről is szó lesz a bő 1,5 órás alkotásban. Ahogy írtuk, a megjelenési dátum még kérdéses, de a források szerint James Corden produkciós irodája lesz érte felelős a pletykák szerint.