A hazai mozik is bemutatják országszerte Billie Eilish koncertfilmjét

A Cinema City mozikban lesz látható a film.

Január 27-én, egyetlen estére világszerte beköltözik a mozikba Billie Eilish új koncertfilmjével, melyet a Happier Than Ever turné londoni állomásán rögzítettek. A Billie Eilish: Live at the O2 – Extended Cutegy bővített kiadása annak a koncertnek, melynek egy része már elérhető az Apple Music-on, és melyet idén több százezer rajongó élhetett át élőben.

Bár egyelőre a hazai vetítésekre még nem lehet jegyet vásárolni, az már biztos, hogy országszerte a Cinema City mozikban lesz látható a film többek között Budapesten, Székesfehérváron, Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Sopronban, vagy éppen Zalaegerszegen is. A mozik teljes listájáért katt ide!

Reklám 1

Mindig is szerettem volna egy zenés filmet készíteni, ami átadja az élő koncertjeim energiáját. Az elmúlt 16 hónap nagyon különleges volt számomra, mert újra turnézhattam, élőben ott lehettem azzal a sok csodálatos emberrel együtt. Ez a film egy vizuális élmény, ezzel ünnepeljük a turnét és mindenkit, aki eljött és megnézett. Ezzel mondok köszönetet nektek

– nyilatkozta az énekesnő.

A jegyeket majd a BillieAtTheO2 oldalon lehet beszerezni, amint itthon is elindul a jegyárusítás.