Érkezik az Eufória német változata

Német tinik szemszögéből is megnézhetjük a már jól ismert történetet.

2019-ben startolt el az HBO-n főszereplésével az Eufória című sorozat, többek között Zendaya, Hunter Schafer, Sydney Sweeney és Jacob Elordi főszereplésével. Az alkotás hamar letarolta az egész világot, és napjaink egyik legnépszerűbb műsorává vált, azonban az már egy kevésbé ismert tény, hogy egy izraeli minisorozatot vettek hozzá alapul a készítői.

Az ugyancsak Euphoria néven futó széria 2012. novembere és 2013. februárja között került a képernyőre, és összesen 10 részt élt meg – ezt az eredeti alkotást dolgozza most fel a Zeitsprung Pictures, és készíti el a német változatát.

A Z generációnak rengeteg egyetemes kihívással kell megküzdenie, mint például az identitás, a mentális betegségek, a függőség, és a szexualitás, miközben pedig hatalmas nyomás nehezedik rájuk, hogy jól teljesítsenek és sikeresek legyenek. Úgy hisszük, ezekről a témákról erősen specifikus, lokális módon kell beszélni, jelen esetben fiatal német tinédzserek szemszögéből

– nyilatkozta a Zeitsprung Pictures vezérigazgatója a Variety-nek, akik elsőként számoltak be a hírről.

Az adaptációról egyelőre nem sokat lehet tudni. Annyi biztos, hogy az írói Jonas Lindt és Paulina Lorenz lesznek, akik a nagysikerű, eddig 8 évadot megélt német Druck című sorozatért is felelősek, a produceri munkálatokat pedig Lennart Pohlig látja majd el.

Arról még nincs hír, hogy mikorra tervezik a premiert.

Megosztás:

Kövess Instagramon!
A követéssel egyben támogatod munkánkat, valamint nem maradsz le exkluzív tartalmainkról sem!