Mától nézhető a Wednesday sorozat a Netflixen

Az első évad 8 részből áll.

Az idei év egyik legjobban várt új sorozata a Tim Burton közreműködésével készült Wednesday volt, mely mától elérhető a Netflixen. A széria az ikonikus Addams Family legújabb adaptációja, és ahogy már a címéből is kiderül, a Wednesday Addams szemszögéből mutatja be a furcsa családot. Egészen pontosan a Nevermore Akadémián töltött diákéveit láthatjuk a képernyőn, ahova a szülei, Morticia és Gomez is jártak, és ahová azért kellett átmennie, mert az előző iskolájában bosszúból két nagy zacskó piráját dobott a vízilabda csapat medencéjébe.

Azonban az új hely sem egy álom számára, mi több, egyenesen egy rémálommá válik. Nem elég, hogy meg kell állítani egy szörnyű gyilkosságsorozatot, ami a város lakóit terrorizálja, még egy természetfeletti rejtélyt is meg kell oldania, ami 25 éve hatással van a családjára, miközben meg kell tanulnia használni a természetfeletti képességeit, és persze az új kapcsolatait is navigálnia kell.

A címszerepben a csupán 20 éves Jenna Ortegát láthatjuk, aki az elmúlt évek során olyan alkotásban tűnt fel, mint a szintén Netflixes A bébiszitter: A kárhozottak királynője, vagy éppen a 2022-es Sikoly. Morticia bőrébe ezúttal Catherine Zeta-Jones bújt, Gomezt Luis Guzmán alakítja, Wednesday öccsét, Pugsley-t pedig Isaac Ordonez, és mellettük természetesen még egy csomó új és izgalmas karakterrel ismerkedhetünk meg.

A széria, melynek az első évada összesen 8 epizódból áll, a premiert követően máris a jelenleg legnépszerűbb sorozatok közé ugrott a Netflixen.