Megérkezett az Elit 6. évadának előzetese 

Az új részek november 18-án érkeznek.

Kicsit több, mint két hét választ el minket az Elit hatodik évadától, ugyanis az új részek november 18-tól válnak elérhetővé a Netflixen, most pedig az előzetes is megérkezett hozzá. 

Kiben bízol, ha minden összeomlik?

– áll a két perces videó leírásában.

A hatodik évadban két új tanuló érkezésével elszabadul a káosz. Isadora egy gazdag örökös, akinek a családjának több éjszakai bárja is van, Iván pedig a világ leghíresebb focistájának a fia. Természetesen mindkettejükre azonnal felfigyel az egész iskola.

Philippe végzetes szilveszteri buliját és Guzman eltűnését követően Armando halálának a titka tönkreteheti Samuel és Ari románcát. Rebeka az önfelfedezés útjára lép, míg Omar próbálja kiheverni az Anderrel való szakítását, és Bilal érkezése tovább bonyolítja a kapcsolatát Samuellel. Philippe vallomást tesz, Patrickot dührohamok gyötrik, Bejamin bosszúra szomjazik, Armando ajándéka Menciának pedig felbontja az eksüt, amit Samuel és Rebeka tett, hogy hallgatnak a történtekről, és ez a lehető legrosszabb következményeket vonja maga után… 

Az új évad erősen Patrick (Manu Rios) karaktere köré fog épülni, rajta kívül pedig láthatjuk még feltűnnek benne a következő színészek: André Lamoglia (Iván), Valentina Zenere (Isadora), Carla Díaz (Ari), Martina Cariddi (Mencía), Adam Nourou (Bilal), Ander Puig (Ser o no serEl trayecto), Carmen Arrufat (HITLa inocencia), Álvaro de Juana (HITLuimelia), Ana Bokesa (Capítulo CeroLa que se avecina) és Álex Pastrana (Welcome to EdénLos protegidos).

Samuel (Itzan Escamilla), Rebeka (Claudia Salas), Cayetana (Georgina Amorós) és Omar (Omar Ayuso) már nem térnek vissza benne, azonban jó hír, hogy az utóbbit a hetedik évadban ismét viszontláthatjuk majd