Hallgass bele Shawn Mendes új dalába a Krokodili c. filmből

Októberben érkezik a film hazánkba.

Az első előzetessel jelentkezik a Krokodili, vagyis a Lyle, Lyle, Crocodile c. film, melyben a hazánkban majdnem újra koncertező Shawn Mendes szinkronizálja a CGI krokodilt. Az első eredeti dal az alkotásból jövőhéten érkezik.

Heartbeat címmel dobja piacra a filmhez készült dalát Shawn, de nem csak ezzel kedveskedik a rajongóknak, ugyanis nem csak a filmhez, de az egész filmzenéhez is adja hangját, ugyanis több hosszabb-rövidebb dal, vagy dal részlet is felkerült majd az alkotáshoz tartozó lemezre. A kislemezből Twitterén osztott meg néhány másodpercet.

Ezzel együtt érkezett meg egy 50 másodperces betekintő is a Top of the World skiccbe, melyben egy másik dalt is hallhatunk, illetve azt is láthatjuk, hogyan működik egyszerre az animáció és az énekes hangja. Igaz, ez ha a magyarul beszélő változatot választjuk majd a mozikban, akkor annyira nem is lesz lényeges, ugyanis egyértelműen csak az eredeti, angol nyelven beszélő változatban lesz hallható Shawn beszédhangja.

Az 1965-ben megjelent mesekönyvben egy aligátor van a középpontban, aki New Yorkban él és saját házzal rendelkezik. Lyle (a krokodil) a Primm család mindennapi dolgaiban segít, elvégzi a munkát a házkörül és a környélbeli gyerekekkel is játszik. Ő a világ legboldogabb krokodilja – vagyis addig, amíg az egyik szomszéd nem javasolja azt, hogy Lyle-nek az állatkertben a helye. Mr. Grumps és macskája nem kedvelik a krokodilokat, Lyle viszont megpróbálja magát szerettetni a bosszús szomszéddal, de nem nagyon akar sikerülni. A premierre várhatóan október 27-én kerül sor hazánkban.

magyar nyelvű előzetes
eredeti nyelvű előzetes