Erre a szerepre jelentkezett eredetileg Demi Lovato a Disney csatornán

Meglepő részletek derültek ki Demi korai Disney korszakáról.

Ha Demi Lovato nevét halljuk, először biztosan a Rocktábor (Camp Rock) vagy a Sonny, a sztárjelölt (Sonny with a Chance) címek ugranak be. De mint kiderült, az énekes nem feltétlenül ezekre a szerepekre jelentkezett először.

Az augusztus 24-ei Call Her Daddy podcastben mesélt arról Lovato, hogy eredetileg sokkal korábban és szinte teljesen másik sorozatban szeretett volna először szerepelni a Disney csatornán. Azt is megtudhatjuk az epizódból, hogy miután visszautasították, összetört és lelkileg megrogyott, ugyani szerinte pont az volt a Disney aranykorszaka.

Épp akkor kezdődött a Hannah Montana, vagy hogy, ment a High School Musical, Selena a Varázslókban volt én pedig jelentkeztem a Jonas Brothers sorzatába.

A Jonas két évadot élt meg egyébként 2009 és 2010 között. Demi Stella Malone szerepét szerette volna sajátjának, de a castingos munkatársakat nem győzte meg, így Chelsea Kane kapta meg a női mellékszereplő karakterét.

Emlékszem, hogy nem kaptam meg a szerepet és összetörtem. A szívem megszakadt. De a Disney azt mondta, hogy szeretnének két másik meghallgatásra elhívni, és úgy voltam vele, elmegyek. Életem legfájdalmasabb nemje volt ez, és nem tudom akarok-e egyáltalán több meghallgatásra járni, de elmentem.

Ez a kettő projekt pedig nem más volt, mint a fentebb említett film és sorozat főszerepek.

Csak így… megkapom a saját filmem és sorozatomat is? Vicceltek velem? A Disney-n?! Tudtam, hogy meg fog változni az életem…

Megosztás: