Az Eufória előtt kocsijában élt Jacob Elordi

A napokban megjelent GQ interjújában mesélt Jacob Elordi arról, hogy A csókfülke forgatása alatt, szinte alig volt pénze és emiatt 2004-es kocsijában élt, ott tárolta ruháit, cuccait és kilátástalan volt jövőképe.

Nehéz elképzelni, egy olyan alternatív valóságot, amiben Jacob nem a világ egyik legsikeresebb színésze, mint napjainkban. Több millió néző szívét varázsolta el a fentebb is említett filmekben, míg később az Eufóriának köszönhetően kiszélesítette követőtáborát. Elárulta, hogy az első A csókfülke film után, másnap reggelre 4+ millió új követője lett, ő pedig alig tudta törölni régebbi, gáz képeit.

Miután befejezték a film forgatását a Dél-afrikai Köztársaságban 2017-ben, Jacob szerencsét akar próbálni Los Angelesben is. A haverjainál húzta meg magát és sokszor a kocsijában éjszakázott. Randizgatott Joey Kinggel is közben, de elég hamar, 2018-ban szakítottak is.

Amikor a pénzügyi helyzetét ecsetelte, kitért minden apró részletre:

Nem volt munkám. Volt talán 400-800 dollár (150-300 ezer forint) a kártyámon – az Eufória volt az utolsó meghallgatás, amire elmentem, mielőtt hazamentem volna egy kis időre, hogy talpra álljak.

Amikor az első Eufória részt forgatták, még mindig a kocsijában élt. Amikor ez a producernek, Sam Levinsonnak feltűnt, egyből egy hotelbe vitték és foglaltak neki egy szobát a Standardban, nyugat-Hollywoodban, ami egyébként 2021-ben végleg bezárt.

A kocsim olyan volt, mint egy tároló, dobozokkal, akasztókkal és más cuccokkal.

Azóta viszont szerencsére saját lábán is képes megállni és sorra szerepel menőbbnél menőbb filmekben és sorozatokban, szorgosan készülnek elő az Eufória 3. évadára is. A Life and Style magazin szerint jelenleg több, mint 3 millió dolláros vagyona van, arról pedig nem tudunk, mennyit keresett epizódonként Jacob. Valószínűleg egy kicsit többet keresett, mint kollégája Sydney Sweeney, aki 350 ezer dollárt kapott epizódonként.