Bejelentés nélkül 2 új dallal jelentkezett Billie Eilish

Felkészülni se tudtunk rá.

Már európai Happier Than Ever turnéján is játszotta az egyik, most megjelent dalt Billie Eilish, aki se szó, se beszéd mutatott be két vadonatúj szerzemény. Az új trackek valószínűleg sem előző, sem következő lemezének nem részei, ugyanis egy önállló kislemezként, Guitar Songs címmel kerültek fel a streaming platformokra.

Finneas és én minél korábban szerettük volna kiadni ezeket a dalokat. Szóval itt is vannak!! Kiemelkedő volt előadni a TV-t a turné során, szóval a premier estéjének az audióját használtuk fel. Kiráz a hideg minden egyes alkalommal, amikor hallom

– nyilatkozta Billie.

Azt is megtudtuk, hogy a másik dal, ami most érkezett, a The 30th, azért kapta ezt a címet, ugyanis december 30-án írták a tesók. Billie Zane Lowe műsorában azt is elárulta, hogy valójában ez volt az első dal amit megírtak, miután megjelent Happier Than Ever c. lemeze. A pletykák szerint egyébként a TV c. dal fel fog csendülni a Hazug csajok társasága: Eredendő bűn egyik részében is.