Kiderült mikor érkezik a Hazug csajok társasága: Eredendő bűn

És még egy kedvcsinálót is kaptunk hozzá.

Kiderült, hogy igazak a pletykák és tényleg horrorként éled újra a Pretty Little Liars, vagyis a Hazug csajok társasága 2022-ben, mégpedig Hazug csajok társasága: Eredendő bűn (Pretty Little Liars: Original Sin) címmel. Igaz, egyelőre úgy tűnik egyik eredeti színész sem készül visszatérni az alkotásba, de nem zárják ki ennek lehetőségét, ha sikeres lesz az újjáélesztés.

Nem csak azt pletykálták, hogy az újjáéledés egy közkedvelt horror műfajként, slasherként fog megvalósulni, hanem a megjelenés dátumáról is hosszú hetek óta mentek a találgatások. A slasher, vagy magyarul talán a „kaszabolós” fordítás lenne a legideillőbb annyit takar, hogy a szereplők folyamatosan halnak meg a cselekmény előre haladtával, válogatott módon és kifejezetten véresen egy szúró-vágó eszköz segítségével, miközben a gyilkos indítéka általában egy gyerekkori trauma vagy megrázkódtatás.

A napokban megjelent betekintőben pedig megerősítették a készítők a pletykákat, miszerint július 28-án érkezik az első három rész az HBO Maxre, mely hazánkban is elérhető, így egyidőben nézhetjük majd a művet a világpremierrel.

A hivatalos leírás a következő: Millwood városában járunk, ahol 20 évvel ezelőtt egy tragikus eseménysorozat majdnem szétszakította az egész települést. A jelenbe érve egy csapat tinilány egy rejtélyes, ismeretlen zaklatóval találja szembe magát, aki megesküdött, hogy megfizetteti őket a szüleik két évtizeddel azelőtt elkövetett bűneiért – és a sajátjaikért is. 

Márciusban mutatták be az első képeket a sorozatból eredetileg, így akkor megismerkedhettünk a főszereplőkkel is – tudtátok, hogy az egyik színész az Eufóriában is feltűnt? Sőt, Billie Eilish egy új dala is felcsendül majd az egyik részben.