Minden, amit eddig tudunk a Ginny és Georgia 2. évadáról

Hivatalosan is befejeződött az új részek forgatása.

Tavaly február végén került fel a Netflixre a Ginny és Georgia első évada, mely hatalmas sikernek örvendett. Több, mint 52 millióan voltak kíváncsiak az új sorozatra a megjelenést követő 28 napban, és a nézők mellett a kritikusok tetszését is elnyerte a nem mindennapi anya-lánya páros története. Nem volt meglepő tehát, hogy pár hónapra rá már be is rendelték a második évadot, a széria kreátora a napokban pedig meg is osztotta, hogy hivatalosan is befejeződött az új részek forgatása. Ennek örömére összeszedtünk mindent, amit eddig tudunk a folytatásról!

A szereplők

Az teljesen egyértelmű volt, hogy a két főszereplő, a Ginny-t alakító Antonia Gentry, és a Georgia karakterét megszemélyesítő Brianne Howey visszatérnek a képernyőre, elvégre nélkülük nem is létezne a sorozat. Azt is megerősítették, hogy a Ginny kistestvérét, Austin-t játszó Diesel La Torraca-t is viszontláthatjuk majd, mellette pedig biztosan ismét feltűnik még Sara Waisglass, mint Max, Katie Douglas, mint Abby, Chelsea Clark, mint Norah, Felix Mallard, mint Marcus, Mason Temple, mint Hunter, Scott Porter, mint Paul, Raymond Ablack, mint Joe, Nikki Roumel, mint a fiatal Georgia, Jennifer Robertson, mint Max és Marcus anyukája, Ellen, Sabrina Grdevich, mint Cynthia, Connor Laidman, mint Cynthia fia, Zach, Dan Beirne, mint Nick, és Alex Mallari Jr, mint Gabriel Cordova, a magánnyomozó.

Legalább egy új szereplő is érkezik a csapatba, aki nem más, mint az X-Men-ből és a Locke & Key – Kulcs a zárját című szintén Netflixes szériából ismert Aaron Ashmore. A színész Georgia exe, és egyben Austin apja, Gil Timmins bőrébe bújik majd.

Arról viszont egyelőre nincs hír, hogy Ginny apukáját, Ziont, vagyis Nathan Mitchell-t viszontláthatjuk-e az új részekben.

Mikor érkezik?

Sajnos egyelőre semmi konkrétum nincs arról, hogy mikor érkeznek az új részek. Mint ahogy fentebb már említettük, a show kreátora, Sarah Lampert ugyan bejelentette, hogy a forgatás befejeződött, pontos megjelenési dátumot ő sem tud még.

Hatalmas köszönet a szereplőknek és a stábtagoknak, hogy a tehetségüket, a szenvedélyüket, és ennyi törődést tettek bele az elmúlt 6 hónapba. És köszönjük a rajongóknak, akik szeretik a sorozatot – ti segítettetek át minket a télen. Még mindig hátravan az utómunka, szóval nem tudjuk, mikor jön az új évad

– írta Instagramon.

Valószínűleg idén év végénél előbb nem kapjuk meg az évadot, de az is lehetséges, hogy 2023. elejére csúszik majd át a premier.

Hány részből áll majd?

Csak úgy, mint az első évad, a második is 10 egy órás epizódból áll majd.

A történet

Természetesen eddig semmit nem árultak el a készítők a történetről, így csak találgathatunk, de annyi biztos, hogy a második évad is tele lesz izgalommal és drámával. Az elsőben szinte minden problémára, ami megoldódott, jutott egy újabb, így a végére a feszültség a tetőfokára hágott.

Az utolsó jelenetben Ginny és Austin egy motoron készülnek elhagyni Wellsbury-t, miután olyan dolgokat tudtak meg az anyjukról, amiket álmukban sem gondoltak volna, Georgiának azonban erről fogalma sincs, hiszen Paul újraválasztását ünnepli éppen. A széria eddig a visszaemlékezéseket leszámítva nem terjedt tovább Wellsbury-nél, így jó eséllyel Ginny-ék visszatérnek a városkába, a kérdés csak az, hogy önszántukból, vagy Georgiának kell utánuk mennie?

Ha pedig Ginny hazatért, lesz dolga bőven, hiszen nem egy kapcsolatát kell rendbe tennie. A legjobb barátnője, Max még mindig haragszik rá, amiért lefeküdt az ikertestvérével, és nem mondta el neki, a baráti körük, a MANG pedig tulajdonképpen megszűnt létezni, ugyanis ennek következtében egymás ellen fordultak. Hunter sem kíváncsi rá, miután megcsalta őt, Marcus-szal a kapcsolatuk pedig igencsak ingatag.

Mindeközben Georgia élete sem a legkönnyebb, hiszen a magánnyomozó még mindig kutat a múltja után, és hiába viseli Paul eljegyzési gyűrűjét, ott van Joe, akivel tagadhatatlan közöttük a kémia. Vajon ez okozza majd a kapcsolatuk vesztét?

Mikor láthatjuk az előzetest?

Az előzetesek általában a megjelenés hónapjában érkeznek meg, és valószínűleg ez most sem lesz másként.